Megjelent a(z) LÉLEK
KONTROLL sorozatban, a(z) HÁTTÉR KIADÓ ÉS KERESKEDELMI KFT.
gondozásában. Kiadás éve: 2000
- Hogyan
szabaduljunk meg fájdalmas örökségünktől és nyerjük vissza életünket?
Ismerteti: Varga
Bernadett
"Tökéletesnek
hittem őket, és amikor bántottak, azt hittem, én vagyok a rossz."
Kik azok a mérgező szülők? Mit tesznek gyermekeikkel? Miért kell visszatenni
szüleinkre a felelősséget gyermekkori élményeinkért? Miért a düh a gyógyulás
felé vezető út kezdete? Miként látszik szüleink öröksége válásunkban,
maximalizmusunkban, nem kielégítő párkapcsolatunkban, intimitás iránti
vágyunkban és ettől való rettegésünkben, vagy épp érdekeink érvényesítésének
nehézségében? Milyen módszerekkel tudjuk kézbe venni életünket úgy, hogy ne a szüleink
elvárásainak feleljünk meg? Ki az az aranygyerek és miért nincs valódi
gyerekkora?
A fenti és ezeken kívül még sok hasonló kérdésre keresi a választ ez a 2000-ben
a Háttér Kiadó gondozásában megjelent, a kognitív viselkedésterápia, a
tranzakcióanalízis és a drámajáték gyógyító eszközeit felhasználó, komplett
terápiás segítséget nyújtó önsegítő könyv. A szerző úgy fogalmaz, a mérgező
szülők ahelyett, hogy segítenék az egészséges fejlődést, tudattalanul aláássák
azt, gyakran abban a hitben, hogy gyermekeik érdekében cselekszenek.
Akármennyire hiszik, hogy igazuk van, a gyermeket összezavarják. Felnőtt
gyermekeik alkalmatlannak, értéktelennek érzik magukat, függővé válnak,
önértékelésük sérül, identitástudatuk elmosódott, s mert gyermekkorukban feltételezik,
hogy szülei jók, és amit tesznek vele, az helyes, önmagukat kezdik rossznak
érezni, hiszen számukra elfogadhatatlan, hogy védelmezőjükben nem bízhatnak
meg. Így hát csökkent önértékeléssel vágnak neki az életnek, s bár felnőttek,
fizikailag nincs mellettük apa vagy anya, mégis hatásukat addig érzik, míg fel
nem szabadítják magukat a tökéletesnek hitt, valójában közvetlenül vagy
közvetetten ártó szülői irányítású családi mítosz alól. A hasábokon
hangsúlyként jelenik meg a zsidó-keresztény "tiszteld apádat és
anyádat" hagyományának hiányzó része: "tiszteld gyermekedet". A
könyv fele Forward klinikai tapasztalataiból merítve tényszerűen és pontos
pszichológiai elemzéssel ismerteti az egyes, a gyerek felnőttkorában is
hatalmat gyakorló mérgező szülőtípusokat (az istenszerű szülőket, az
alkalmatlan szülőket, az irányító szülőket, az alkoholistákat, a szavakkal
verőket, a testi- és a szexuális erőszaktevőket), melyeket aprólékosan
végigvezetve, kliensei életútját és gyógyulását ismerhetjük meg. Bepillanthatunk
családok tipikus játszmáiba (s nem egyszer sajátjainkra ismerhetünk), mint a
gyermekkori és felnőttkorra is megmaradó szégyen, bűntudat, depresszió, tagadás
leképeződéseibe. A könyv nagymérvű hitelességének erejét a háromszáz oldalon
végigvonuló csoportterápiás élettörténetek adják. Susan kiemeli, halállal nem
ér véget a szülők istenítése, sőt, sokkal inkább fokozódik, ezért külön
terápiás utat mutat a már nem élő szülők mérgező örökségéről való leváláshoz. A
mérgező szülőket az elhagyatottságtól való félelem mozgatja, egyre növekvő
gyermeküket manipulációs eszközökkel továbbra is függőségben kívánják tartani.
A negatív vélemények internalizálása képezi a sérült önértékelés alapját,
melyek önbeteljesítő negatív várakozásokat is kialakítanak. A könyv második
része a gyógyítás eszközeit alkalmazva a belsőt ismét külsővé teszi. A műnek
vannak bizonyos részei (pl. az Egyszemélyes holokauszt című kegyetlen fizikai
bántalmazásról vagy A mintacsalád, a Te vagy a mindenem, illetve A lefojtott
vulkán című, gyakori eseteket feldolgozó abúzus-történetek), melyeket csak erős
idegrendszerű olvasóknak ajánlok.
Felnőttként olyan partnert keresünk magunknak, akivel újraélhetjük a családi
forgatókönyvet. Az áldozatok között sokan tartanak fenn szimbiotikus
kapcsolatot szüleikkel, hiszen a továbbiakban is tőlük várják szenvedéseik
enyhítését. A családi titok hordozója a sérült gyermek, aki a családi mítosz
fennmaradása érdekében iszonyú fájdalommal él együtt. A szülőknek nem érdeke a
mítosz lerombolása, mindig kitartanak elhárító mechanizmusaik mellett. Forward
így összegzi könyve első részét:"Ha
mérgező szülei voltak, valószínűleg olyan önkárosító döntései voltak, mint
például: "Nem bízhatok meg senkiben", "Nem érdemlek
szeretetet", "Soha nem viszem semmire"
Kimondott és kimondatlan hiedelmekkel érkezünk a családból, melyek idővel
kimondott és kimondatlan, életünket fogva tartó, felismerésre, megértésre és
változtatásra szoruló szabályokká alakulnak. Léteznek összemosódott családok,
ahol az elfogadás és biztonság ára időnként az egyéniség feladásával jár. A
mérgező családok káosza fenntartja az egyensúlyt, ahol minden családtag játszik
egy bizonyos szerepet. Ha az általuk játszott egyensúly felborul, a szülők
fokozzák a káoszt. A mérgező szülők kisebb változtatásokra is úgy reagálhatnak,
mintha életük forogna kockán, s a leggyakrabban használt mechanizmusok e
családokban a tagadás, a szabotázs, a projekció, a háromszögalkotás és a
titkolózás.
A könyv második része életünk visszanyeréséről szól, arról, amiben nem csupán
megértjük, hanem másképp is csináljuk a dolgokat. Megfelelő terápiával a
legtöbben képesek visszanyerni hatalmukat és méltóságukat. Susan a terápia
kezdeti szakaszától a lezárásig nagyon izgalmas és katartikus technikákat mutat
be. Alapszabály, hogy nem kell megbocsátani a szülőknek. A megbocsátás a vétkes
feloldozása a felelősségre vonás alól, mely a tagadás egy formája. A szerző
három listát közöl, melyben kimutatható, milyen fokú szimbiózis köt valakit
szüleihez. Az első a hiedelmeket, a második az érzéseket, a harmadik a
viselkedéseket veszi sorra. Hiedelmeink szüleink helyett saját vállunkra
helyezik a felelősséget, pl. a következőket olvashatjuk ezen a listán: "Bármit tettek is, ők a szüleim, tisztelnem
kell őket. Semmi olyat nem szabad tennem és mondanom, ami érzelmileg
megsértheti őket. A szüleim érzései fontosabbak, mint az enyéim."
Az érzések listájáról: "Bűntudatom
van, ha olyasmit teszek, ami felzaklatja őket. Bűntudatom van, ha nemet mondok
nekik. Bűntudatom van, ha megharagszom rájuk. Mérges vagyok, amikor megmondják,
hogy mit csináljak és mit ne csináljak. Félek, amikor haragszanak rám. Szomorú
vagyok, ha tudom, hogy cserbenhagytam a szüleimet."
Érdekes és rendkívül hatásos módszer: ha az érzések kijelentései után a mert
szót írjuk, és a mondatot a hiedelmek egyikével folytatjuk, megértjük a kettő
közti összefüggésből agresszív vagy meghátráló viselkedésünket. Az érzelmi
függetlenség azt jelenti, úgy vagyunk a család részei, hogy közben megőrizzük
önálló egyéniségünket. Susan az impulzív reakciók helyett az átgondolt
válaszadásra helyezi a hangsúlyt, például: "Meglep,
hogy így látod. Sajnálom, hogy felzaklat. Természetesen jogod van a
véleményedhez."
Ha
intellektuálisan meg is értjük szüleink felelősségét, a bennünk élő kisgyerek
még mindig tiltakozhat ez ellen. A felelősség átvállalása az erőszakot
elszenvedő gyerekek túlélési eszköze.
A szerző a dühöt megélő, a felelősséget áthelyező és a gyásznak időt adó
szerepjátékos megoldásokat mutat be. Az igazi függetlenedés útja a szülőkkel
való teljes konfrontáció, melynek célja, hogy bátran eléjük tudjunk állni és
legyőzzük egyszer s mindenkorra az ettől való félelmet, elmondjuk nekik az
igazságot, és hogy milyen kapcsolatot szeretnénk tartani velük a jövőben. A
konfrontáció a terápiás munka befejező része, nem mindegy, mikor tesszük meg. A
szerző bőven kifejti, miért, mikor és hogyan konfrontálódhatunk szüleinkkel. A
levélírás vagy személyes konfrontációs technika során a következő pontokat kell
követni: 1. ezt csináltátok velem 2. ezek voltak az érzéseim, mikor ez történt
3. ilyen hatással volt az életemre 4. most ezt várom tőletek
A levél többször megírható, folyamatosan finomodhat.
Pontos leírást kapunk a szemtől szembeni konfrontáció lehetséges kimeneteleiről
és ezek kezeléséről, valamint az erre szükségszerűen bekövetkező személyek
közötti (testvérek, család egyéb tagjainak) változásokról is. A konfrontáció
mindenképpen sikeres, hiszen meg mertük tenni, és óriási súlyt tettünk le a
vállunkról. Olvashatunk a beteg, öreg szülők és a halott szülőkkel való
konfrontáció lehetőségeiről is. A könyv külön részt szentel az
incesztus-sérülések terápiás begyógyításának. Megtudhatjuk, miért ismétlik el a
csoporttagok sérelmeiket minden új tag érkezésekor, az elszigetelődést
megszűntetni kívánó csoportterápia gyógyító fázisairól vagy az
incesztus-áldozatok szerepjátékairól is kielégítő bemutatást találunk.
Levélírásuk a következő sémát követi: 1. levél az agresszornak 2. levél a másik
szülőnek (a csendestársnak) 3. levél az önben sérült gyermeknek felnőtt énjéről
4. "tündérmese" az életről 5. levél partnerének vagy szerelmének (ha
van) 6. levél a gyerekeinek (külön-külön)
Átírhatjuk a bántalmazó szituációt, ha csukott szemmel elképzelve a történet
minden apró mozzanatát, gondolatban képesek vagyunk a hatalmat visszaszerezni a
megalázó helyzetben. A könyv segítségével megismerhetjük és felkészülhetünk a
konfrontáció lehetőségeire és kimeneteleire a csendestárs, a tettes vagy halott
szülő esetén is.
A konfrontáció a terápia befejezésének és sorskönyvünk végleges átírásának,
azaz életünk újradefiniálásának a része, s egyben a legbátrabb tett, amit
véghezvihetünk.
Úgy gondolom, ez a könyv sokkal értékesebb és mélyebb annál, semmint néhány
sorban be lehetne mutatni. A benne fellelhető és a szöveg egészén végigvonuló
valódi terápiás esetek többet mondanak több oldalnyi bemutatásnál. Őszinte
szívvel ajánlom mindenkinek, csak bízzon magában.