Az önmegvalósítás és a Maslow- féle motívumhierarchia:

Maslow érdeklődése elsősorban azoknak a személyeknek a tulajdonságaira tért ki, akik a legtöbbet hozzák ki az életükből.

Kutatásai részeként Maslow közelebbről a motiváció fogalmát és a motívumokat vizsgálta.

Maslow úgy gondolta, hogy különböző szükségletek- melyeket ösztönszerűnek tekintett-hierarchiát alkotnak.

Maslow- féle szükséglethierarchia (nem tudtam piramisba rakni):

5. Az önmegvalósítás

szükséglete

4. A megbecsülés szükségletei

3. A szeretet és valahova tartozás szükségletei

2. A biztonságérzés és fizikai biztonság szükségletei

1. Fiziológiai szükségletek

Maslow rámutatott, hogy az emberi szükségletek különböznek abban, hogy mennyire igényelnek közvetlen kielégítést és milyen erősségűek. Bizonyos szükségletek primitívek, alapvetőek és sürgetőek. A piramis alapját azok a fiziológia szükségletek képezik, melyek nyilvánvalóan elengedhetetlenek a túléléséhez.

A hierarchia eggyel magasabb szintjén található jellemzők sem nélkülözhetők a túléléshez, de nem annyira sürgetőek. Ide tartoznak általában a biztonság, közelebbről a fizikai biztonság szükségletei- menedék az időjárás viszontagságai elől, védelem a ragadozók ellen, stb.

A következő szintjein a szükségletek kezdenek szociális színezetet ölteni. A biztonsági szükségletek szintje fölött közvetlenül találhatók a szeretet és a valahová tartozás szükségletei.

A piramis magasabb szintjén találkozhatók a megbecsülés iránit szükségletek, melyek az értékeléssel vannak összefüggésben. Ide tartozik az ügyesség és az erő érzésének szükséglete.

A hierarchia csúcsán áll az önmegvalósítás. Azon törekvésünk, hogy azzá váljunk, amit képességeink lehetővé tesznek- hogy önmagunkat képességeink végső határáig terjesszük ki. Az önmegvalósítás Maslow szerint a legmagasabb rendű emberi motiváció.

Maslow úgy tartotta, hogy a motívum erőssége csökken, amit lépésenként felfelé haladunk a piramison.

Másrészt viszont, amit felfelé mozgunk a hierarchián, a szükségletek egyre jobban megkülönböztethetően emberiek és egyre kevésbé lesznek jellemzőek az állatokra.

Előbb azokkal a szükségletekkel kell foglalkoznunk, amelyek a hierarchia alsóbb szintjein találhatók, és csak ezután irányíthatjuk figyelmünket a magasabb rendű szükségletekre.

Maslow úgy vélte, hogy a piramis alja felé található motívumok hiányalapúak, míg a magasabb szintek motívumai növekedésalapúak.

Az alacsonyabb rendű motívumok valamilyen hiányból származnak, s az ilyen szükségletek kielégítése azt jelenti, hogy bizonyos kellemtelen állapottól szabadulunk meg. Az önmegvalósítás ezzel ellentétben sokkal inkább személyiségünk még megvalósulatlan lehetőségeink „távoli hívásához” hasonlítható. E szükséglet kielégítése nem valamilyen kellemetlen állapot elkerülésével, sokkal inkább növekedés keresésével függ össze.

Az önmegvalósító személyek jellemzői:

Maslow szerint mindenkinek megvan a lehetősége az önmegvalósításra, és mindenkinek megvan a belső vágya, hogy képességeinek megfelelően a lehető legtöbbet hozza ki magából.

Úgy képzelte, hogy mindenki előtt nyitva áll ez az út, azt is felismerte, hogy néhány ember gyakrabban él az önmegvalósítás lehetőségével, mint mások. Arra a felismerésre jutott, hogy a gyakori önmegvalósítók elég sok közös vonással rendelkeznek.

Íme közülük néhány:

- hatékonyan észlelik a valóságot

- tapasztalataikra különösen élesen képesek összpontosítani

- képes felismerni mások zavaros észlelésmódját, és képese átvágni az ilyen módon keletkezett gubancokat

- képes önmaga és mások elfogadására

- felismeri, hogy milyen messze jár a tökéletességtől, és teljesen elfogadja önmagát olyannak, amilyen, tökéletlenségeivel együtt.

Maslow különbséget tett kétféle önmegvalósító között:

- az egyik a fenn leírt

- a másik, traszcendens önmegvalósító típus. Ez a típus sokat áldoz az önmegvalósító tapasztalatokért, ez válik élete legbecsesebb alkotóelemévé. Önmagát képességei kifejlődésének eszközeként, és nem képességei tulajdonosának tekinti.

Csúcsélmény:

A csúcsélmény kifejezéssel utalt az intenzív önmegvalósítás pillanataira.

A csúcsélmény bekövetkeztekor úgy érezzük, mintha össze lennénk kapcsolva környezetünk elemeivel. A csúcsélményhez kapcsolódó érzés az áhítat, a rácsodálkozás vagy az eksztázis.

Ha teljesen belemerülünk, s ha a tevékenység emberi lényünket mintegy kiteljesíti, akkor csúcsélményről beszélünk.