Részlet a : Mit jelen érett felnőttnek lenni? című könyvből.

Mit mondott Samuel Smiles?

Samuel Smiles, angol szerző a tizenkilencedik század hatvanas éveiben írt egy konyvet, amelynek címe Self-Help (Önsegítés). Aligha lehetne megfelelőbb gondolatokkal zámi az önállóságról szóló részt, mint a könyvéből vett részletteL*A fejezet címe: Senki sem tehet érted többet,

mint hogy segít neked segíteni önmagadon.

Es most következzék az írás!

Senki sem tehet érted többet, mint hogy segít neked segíteni önmagadon !!

„Az ég azokat segíti, akik segítenek önmagukon." Vagy ahogyan Zarathusztra mondja:

„A rendíthetetlen halandó oldalán gyorsak az áldott halhatatlanok." Olyan igazságok ezek, melyeket évezredek emberi tapasztalata hitelesít. Az egyénfejlődésének és kibontakozásának gyökere az önfejlesztés szellemében rejlik. Ha ez sokakat magával ragad, a nemzet

soha nem látott felemelkedéséhez és gazdagodásához vezet.

A kívülről jövő segítségnek gyakran leszerelő, ellustító hatása van.

Bármit Ís tegyenek egyénekért vagy csoportokért, ez bizonyos fokig kioltja bennük az ösztönzést, hogy önmagukért cselekedjenek. Ha az emberek életét tartósan „okos és gondoskodó" intézmények irányítják —történjék ez akár a legjobb szándékkal —, a következmény az lesz, hogy lassan-lassan elfelejtik, hogy életükért mindenekelőtt (ők maguk felelnek,és egy idő után még ha akarnak, sem lesznek képesek eredményesen segíteni önmagukon. Elcsökevényesedik az a legfontosabb vonásuk, hogy erőfeszítéseikben elsősorban önmagukra támaszkodjanak.

* Forrás: Sikerről és boldogságról, A. Oakwood válogatása, Bagolyvár, 1995.

101 oldal

Még a legnagyszerűbb intézmények sem képesek az embernek aktív segítséget nyújtani. Legfeljebb annyit tehetnek, hogy előnyös lehetőséget teremtenek az egyének önfejlesztő erőfeszítéseihez, és ahhoz, hogy javítsanak személyes életfeltételeiken. Ám az emberek valahogy képtelenek

szakítani azzal az illúzióval, hogy bizonyos intézmények nagyobb felelősséget viselnek a boldogságukért és a jólétükért, mint ők maguk. Ezért van, hogy az állam szerepét általában messze túlbecsülik az egyéni és a társadalmi jólét megteremtésében. Ezért van az is, hogy akkora jelentő-

séget tulajdonítanak a választásoknak, és annak, hogy milyen párt kerül hatalomra. Négy- vagy ötévenként szavaznak, néhány ember között választva, pedig ezek, igyekezzenek bármennyire is tisztességesen ellátni teendőiket, aligha befolyásolhatják lényegesen emberek sokaságának

egyéni boldogulását. Mi több, napról napra egyre nyilvánvalóbbá válik,hogy az állam tevékenysége inkább negatív és korlátozó, mint pozitív és aktív. A törvények — ha azokat bölcsen hozzák és alkalmazzák — biztosíthatják az emberek számára, hogy szabadon élvezzék munkájuk gyü-

mölcseit. Ám níncs az a törvény, amely a tunyát szorgalmassá, a pazarlót takarékoskodóvá, a részegest józan életűvé változtassa. Ezek a változá sok csak egyéni cselekvés, egyéni takarékoskodás és egyóni önmegtartóztatás eredményeként képzelhetők el vagyis jobb szokások, nem pedig bölcsebb törvények, szélesebb körű emberi jogok eredményeként.

Egy ország kormánya maga is csupán tükre annak, milyen egyének alkotják a nemzetet. Egy kormányt, amely az emberek előtt jár, elkerülhetetlenül saját szintjére húz le a sokaság, azt a kormányt viszont, amelyik hátul kullog, előbb-utóbb felcibálják a sokaság szintjére. Nyugodtan kezelhetjük természettörvényként, hogy egy nemzet kollektív vonásai ugyanolyan szükségszerűen tükröződnek a kormányzás és a törvényhozás színvonalában, ahogyan a víz mindig a legalacsonyabb szint felé tö-

rekszik. Egy folyam sosem emelkedhet magasabbra a forrásánál — egy kormány sosem lehet bölcsebb, mint amit a nemzetet alkotó egyének együttes bölcsességként produkálni képesek. Egy szorgos, kulturált népet szorgosan és kulturáltan fognak kormányozni, egy tudatlan és korrupt né-

pet pedig korrupt és dilettáns módon. A történelem azt bizonyítja, hogy az állam értéke és ereje sokkal kevésbé függ intézményeinek formájától,mint az állampolgárok jellemétől. A nemzet végül is nem más, mint az egyéni életfeltételek összessége, és a civilizáció maga is az egyének ön-

segítő jobbításának összegződő hozama.

Egy nemzet felemelkedése az egyének szorgalmának, erőfeszítéseinek és bátor kiállásának eredménye, mint ahogyan egy nemzet bomlása az egyének tunyaságát, korlátolt önzését és sunyi tolvajmentalitását tükrözi . Amit általában szörnyű társadalmi bajokként említünk, valójában nem más, mint egyének eltorzult életének gigantikus vetülete, és bármennyire is próbáljuk a dolgokat törvénykezéssel rendbe tenni, ezek más formában

102 oldal

újból életre kelnek, hacsak az egyének magatartásában és életében nem következik be gyÖkeres változás. Ha ez így van — márpedig így van —,akkor a hazafíság legmagasabb rendű megnyilatkozása nem az, hogy törvényeket és intézményeket módosítunk, hanem arra ösztönözzük az

egyéneket, hogy szabad elhatározásukból, saját erőfeszítéseik által, nem

várva másra, hanem önmagukon segítve, szünet nélkül fejlesszék magukat. Fejlesszék tudásukat, fejlesszék jártasságaikat, gyarapítsák tapasztalataikat az élet minden területén. A politikában is.

Viszonylag csekély szerepe van annak, hogyan irányítják az embert kívülről, hiszen élete és magatartása döntően attól függ, hogyan irányítja magát belülről. Nem az a rabszolga, aki felett egy despota áll, hanem az,aki saját tudatlanságának, tapasztalatlanságának és önfejlesztését akadá-

lyozó előítéleteinek hálójában vergődik, mindig másokat téve felelőssé saját szerencsétlenségéért. Nemzetek, amelyek belegabalyodnak ebbe a hálóba, nem kívülről szabadíthatók fel. Esetükben a „felszabadulás" csupán azt jelenti, hogy változtatnak az uraikon és az intézményeiken, me-

lyeknek azonban továbbra is csak rabjai lesznek. Mindaddig, amíg él az illúzió, hogy a szabadság csupán kormányzási forma kérdése, ezek megváltoztatásának — kelljen érte bármekkora árat is fízetni — csekély tartós hatása lesz egy nép életére. A szabadság szilárd alapját az egyénekjelle-

me adja, ós az egyén önfejlesztése képezi a nemzet felemelkedésének egyetlen szilárd bázisát.

Az emberi haladás útján állandóan újabb és újabb csapdákkal találkozhatunk. Vannak, akik Cézárok után kiáltanak, mások „egészséges nemzeti szellemet" akarnak, megint mások bölcs törvényeket a „honatyáktól. Várnak a Cézárra, és amikor megleljük, „boldog lesz a nép, amely elismeri nagyságát és követi őt — ahogyan III. Napóleon írta Cézár élete címü művében. Ez a doktrína aztjelenti, hogy mindent a népért, semmit sem a nép által. Ha egy nép elfogadja ezt a nézetet, szörnyű lesz az ered-

mény. Szétrombolja a szabad közösség lelkiismeretét, és rövid időn belül már csak a hatalom fogja érdekelni a fent ülőket, nem pedig a „nép boldogsága". A népnek az általuk eloőírt módon kell boldognak lennie.

Nos és mire vezet a túlfűtött „nemzeti érzület"? Hadd idézzem William Dargant, Írország egyik igazi patriótáját, aki a következőket mondta a Dublini Ipari Vásáron: „Megvallva az igazat, ha azt a szót hallom, hogy»függetlenség«, mindig honfitársaimra és városom polgáraira gondolok.

Egy csomó mindent hallottam arról a függetlenségről, amit erről, arról,meg amarról a helyről jött segitséggel nyerhetünk el, meg hogy az innen,meg onnan jövő bölcs emberek ilyen meg olyan módon segíthetnek bennünket függetlenségünk elnyerésében. Nos, én nem becsülöm le az emberek közötti tapasztalatcsere fontosságát, hiszen sokat nyerhetünk belőle, ám mindig meg voltam győződve arról, hogy függetíenségünk alapja nem lehet más, mint saját tevékenységünk, saját szorgalmunk, saját ered-

ményeink.

103

Vagyis az, hogy megtanulunk önmagunkra támaszkodni. Megtanulunk eredményesen cselekedni és bízni önmagunkban. Mélyen hiszek abban, hogy csupán a munkánkkal, erőink célszerü felhasználásával hatalmas távlatokat nyithatunk magunk előtt. Sosem volt erre megfelelőbb

pillanat a mainál. Már vannak eredményeink, de a siker igazi nagy segítője az állhatatosság. Ha elszántan nekilátunk a munkának, ha mindenki megteszi, amit meg kell tennie ott, ahol van, nem kívülről, nem felülről várva a segítséget, meggyőződésem, hogy hamarosan mi is elfoglaljuk a

helyünket azon népek között, akik munkájukkal megteremtették maguk számára a boldogabb, függetlenebb és tartalmasabb élet feltételeit."

Minden nemzet olyan, amilyenné nemzedékek munkája és gondolkozása tette.

A legkülönbözőbb rendű és rangú emberek türelmes és állhatatos erőfeszítése földművelőké, bányafeltáróké, mérnököké, kézműveseké, költőké, fílozófüsoké, politikusoké mind, mind hozzájárult a mához. Az egyik nemzedék a másik eredményeire épített, egyre civilizáltabb és kulturáltabb életet teremtve.

A gondolkozó munkások és mémökök célszerű és összehangolt tevékenységekre épülő ipart teremtettek, kiaknázva a természet kincseit ós törvényeit Orvosok, tanítók tették a magukét, hogy életünk egészségesebb és felvilágosultabb legyen.

Az önsegítés az egyénnek az a beállítottsága, hogy ne kívülre tekingessen, hanem Önmagában bízva, önerejéből emelkedjék fel, mindig is sajátja volt az angoloknak. Mindig voltak, akik kiemelkedtek a tömegből, éseredményeikkel kiérdemelték mások elismerését. Haladásunk azonban legalább ennyire köszönhető a sok millió ismeretlennek, akik a magukhelyén tették a dolgukat. Noha a történelem csak a hadvezérek nevére emlékezik, végső soron a sok-sok ismeretlen bátorságának ós önfel-

áldozásának köszönhető minden nagyszerű győzelem. Az élet is a „közkatonák csatája" —a hétköznapok emberei hozták létre minden időkben a legnagyszerűbb alkotásokat. Csak kevesek neve maradt fenn, de hozzájárulásuk a civilizáció fejlődéséhcz ettől nem lett kisebb.

Ha valaki,legyen bármilyen alacsony poszton, végezzen bármilyen

„prózai" munkát,szorgalmával, találékonyságával, optimizmusával példaként szolgálhat másoknak, akkor már mindent megtett, amit ember megtehet hazájának felemelkedéséért.

A hétköznapok Ísmét és ismét arról győznek meg minket, hogy a legeredményesebb tanító az olyan egyén, aki tetteivel és magatartásával erőteljes hatást gyakorol mások gondolkozására és viselkedésére. Ezzel összehasonlítva az iskolák és egyetemek csupán a kultúra csíráit nyújthatják. Fejlődésünket,.változásunkat leginkább az határozza meg, amit magunk körül látunk. Ezt nevezte Schiller „az emberi nem nagy iskolájának". Ez cselekvésben, önfejlesztésben, önbizalomban, önuralomban,arányérzékben nyilatkozik mcg. Mind, mind olyan dolgok ezek, melyek

könyvekből nem tanulhatók, csupán élve az életet, gondolkozva önmagunkról és vállalva az önfejlesztés néha nagyon is rögös útjait.