A Hellinger-féle családállítás
A Hellinger-féle családállítás, vagy családkonstelláció, egy nemrég kidolgozott
módszer,mely a spiritualitás és a pszichoterápia határterülete. A családállítás formailag
olyan, mint a pszichodráma –
csoportos pszichoterápiás módszer, ahol a csoporttagok
eljátszák a főszereplő életének problémás szereplőit. Itt azonban a téma adott: a családi
problémák. A családi problémákat állítják fel,úgy, hogy a résztvevők nem tudnak szinte
semmit a családról, és a főszrepelő kliensről. Mégis pillanatokon belül, ha a főszereplő
beállítja őket a terem közepén lávő térbe, akkor elkezdik érezni a sajátos viszonyokat
egymáshoz, és a terapeuta bíztatására kikommunikáélják érzéseiket és gondolataikat. Sok a
felmenők által gyakran sírba vitt, s emiatt jelenleg is tudattalanul problémát okozó családi
titok tárul fel így, mely ezáltal fel tud oldódni. Tovább gyakori, hogy a kliens olyan
szerepekben van, amelyek nem a lélek természetes szerint való egészséges szerepek, például
a saját apjának nem a lánya, hanem a felesége szerepéát tölti be lélektanilag. Ekkor a
családállítás során helyreállítjuk a lélek természetes öntőformája szerinti szerepeket a
főszereplő és családtagjai között.
Bert Hellinger (született 1925-ben, Németországban) 25 éven keresztül dolgozott papként
Afrikában, rasszok közötti ökumenikus műhelyeket szervezett már az elött,hogy
pszichoanalízist, Gestalt-terápiát, Tranzakció Analízist (TA-t), és a családterápiák bizonyos formáit tanulta volna.
Ez még házasságkötése előtt történt. Mindezen tapasztalatok formálták meg az alapját az
ő rendszerszemléletű csoport-megközelítésének, melyet ’család-állításként’ ismerünk.
Hellinger felismerte a rendező princípiumot, amely aktív erőként működik a családokban.
Amennyiben a családban uralkodó rendet nem tartjuk tiszteletben, amennyiben
visszatérések, tagadás, téves azonosulás van abban, az eredmény zavarodottság, amely
valamely családtag helytelen pozíciójára utal. Mindez kuszáltságot és zavarodottságot okoz.
Például: a családi rend számára arrogáns hatást kelt az, ha egy gyerek akarja megszervezni a
szülők közötti viszonyt, amennyiben lenézi az apát vagy az anyát, amennyiben bosszúálló,
becsmérlő velük, ha maga mögött akarja hagyni egy idősebb fiú- vagy lánytestvért.
Néha a gyermek tudattalanul és teljesen haszontalanul áldozza fel magát, egy olyan ösztönös
igényből fakadóan, miszerint meg kell óvnia a családi egyensúlyt (vérfertőzésbe keveredik
azért, hogy megvédje az anyát…) vagy azáltal, hogy túlságosan sok felelőséget vesz el a
gyenge apától, amely késöbb
megterhelő lesz a felnőtt kapcsolataira.
Csakis az alázat és a (rejtett) igazság felismerése képes visszaállítani az ártatlanság és a
bűntudat egyensúlyát. ‘Az igazság, mint egy láng felvillanása képes magát megmutatni… és
a következő pillanat már lehet másmilyen, el is tűnhet: ’az igazság nem állandó’, mondja
Hellinger.
2.Az ő „rendről” alkotott víziója rugalmas, időnként vitákra ad okot: a hűtlenséggel
kapcsolatosan kijelenti, hogy ez magában foglalja a házasság végét. Hosszas gyakorlatában
felismerte azt, hogy a korai halál, abortusz, öngyilkosság, családi-titok, erőltetett emigráció,
valamely családtag kizárása (bűncselekmény, pszichiátriai okok, vegyes házasság, szexuális
identitás, másik vallás követése vagy olyan döntés következtében, hogy visszavonult apáca
vagy szerzetes lesz) esetén a következő generáció tagjai zavarttá válhatnak, a nélkül, hogy
értenék, mi történik velük.
A ‘család-állításhoz’ 10-20 résztvevőre van szükség, időtartama fél és másfél óra között
ingadozhat. A kliens (aki előkészületként jó, ha tanulmányozza saját családfáját) hozzálát
problémája megformálásához a nélkül, hogy túl sok részletet adna meg. Felkérést kap arra,
hogy kérjen meg csoporttagokat arra, képviseljék őt magát, illetve családtagjaikat, még a
fontos halott családtagokat is!
Mihelyst minden képviselő megkapta helyét a szobában, olyan érzéseket illetve
kölcsönhatásokat tapasztalnak, melyek azokhoz a személyekhez tartoznak, akiket ők
képviselnek. Ezt a jelenséget ‘a tudó mezőnek’ nevezik, amely megteremti az ösztönös
vonzódást illetve elutasítást, a pozíció megváltoztatásának igényét, stb. Ennek módosulatai
mindenhol intenzív emocionális reakciókat képesek kiváltani.
A terapeuta ‘szertartásos mondatokat’ alkalmaz, amely az egész állításnak meglehetősen
rituális karakterisztikát ad. A saját családját képviselő tagok közötti váltakozó kölcsönhatások
arra sarkallják a klienst, hogy eredeti, fixált ’forgatókönyveit’ egy új, multidimenzionális
valósággá változtassa, amely több tudatosságot és harmóniát
eredményez.
A ‘tudó mező’:
Rupert Sheldrake számára a természet erőinek kreatív fejlődési folyamata egy állandóan
változó világot hoz létre. (> ugyan úgy, mint ahogy a Gestalt alapokban láthattuk <). Azt
feltételezi, hogy a természetnek lennie kell memóriájának is, éppen úgy, mint az állatoknak,
fáknak, növényeknek, fehérjéknek, kristályoknak és sejteknek.
A tudósok egerekkel bebizonyítják, hogy lehetséges új reakciókra tanítani őket
(elektrosokkal!) és amennyiben egyszer egy egér-generáció megtanulta a trükköt, az
elkövetkező generációk mind könnyebben és könnyebben képesek a tapasztalat
megértésére... Ez lehet a módosított génállományból következő eredmény, de Sheldrake ezt
a jelenséget ‘a morfogenetikus
mezővel’ magyarázza.
A morfogenetikus mező utánzásra serkent, amely sokkal erősebben működik, amennyiben a
2. rendszer erősen hasonló. Az utánzásra nincs hatással az idő és a tér. Sheldrake úgy látta,
hogy a gének az információ számára nem eredetként, hanem receptorként működnek.
Az emberi történelemben, a fontos felfedezésekben, úgy mint a ‘nyomtatás technikája’,
gyakran több ember munkája is szerepelt, akik teljesen ismeretlenek voltak egymás számára,
más országokban éltek, ám a felfedezés ugyan abban a percben jött lére bennük.
Ismerjük a minőségek generációkon átívelő, nyitott átadását, átörökítését, annak formáit (>
örökölt tehetség <) és megtaláljuk a tudattalan, rejtett információ - mint bűntudat, tabuk,
halálkívánságok generációkon túli átadását, melyek álmokban, érthetetlen viselkedésben,
hallucinációban és betegségben vagy egy adott, fiatalkorban bekövetkezett halálban fejezik
ki magukat.
Különösen a gyermekek hajlamosak azoknak az energiák és vibrációk befogadására, melyek
a múlt generációi és rejtett családi-szituációk felől sugároznak. Ők kellő távolságból
‘kiszagolják’ a családi
titkokat!
A Transzperszonális szemlélet felől ezt másképpen magyarázhatjuk: amennyiben minden
ember össze van kapcsolva egy kozmikus energia mezőben (amelyet Istennek, Chinek vagy
Pránának nevezünk ….), mindannyian egyetlen emberi család testvéreiként működnek és
képesek intuitív módon információkat fogadni a Legfelsőbb Énen keresztül megvalósuló
kapcsolatunk által.
Ezen gyönyörü összekapcsolódásnak egy végső céljának is kell lennie: vajon ez nem az,
hogy az emberi tudatosság legmagasabb formájához, és bolygószintű harmóniához vezessen
el bennünket?