Részletek : Janet Geringer Woititz könyvéből :
Alkoholbeteg szülő
miatt vagy más okból rosszúl működő családban
felnőtt emberek
jellegzetes problémás
tulajdonságai :
4 / : Nehézségekkel
küszködnek a bensőséges kapcsolatok terén .
5 / : Általában úgy érzik, hogy mások, mint a többi ember.
6 / :Vagy
nagyon felelősségteljesek, vagy nagyon felelőtlenek.
7 / :
Rendkívül hűségesek, még akkor is, ha
szembesülnek annak a bizonyítékával,
hogy hűségüket nem érdemli meg a másik ember .
8 / :
Fokozottan impulzívak. Hajlamosak anélkül
cselekedni, hogy komolyan megfontolnának más viselkedésformákat, vagy a lehetséges
következményeket
A könyv
kereskedelmi forgalomban nem kapható, viszont hozzá lehet jutni :
info@aca.hu
.1 /: találgatják, hogy mi a normális ?
Ez nagyban hasonlít ahhoz, amit a homoszexuálisok éreznek, mielőtt
előbújnak a rejtekhelyükről. Eddigi életüket azzal töltötték, hogy védekeztek,
nehogy bárki is megtudja róluk az igazságot, óriási zavart szenvednek el. Sokat
gondolkodnak azon, hogy mit éreznének, ha normálisak lennének, ezért aztán
mások bizonyos információkkal nem rendelkeznek róluk. Miközben azt találgatják,
mi a helyénvaló, amiatt aggódnak és esnek kétségbe,
nehogy mások megsejtsék, hogy ők ezt korántsem tudják. Társaik emiatt nem
kerülnek zavarba. Ők viszont nem szertnének butának
látszani. Amikor ilyen kijelentésekkel talákoznak,
hogy "Csak azok a kérdések rosszak, amelyeket nem kérdeznek meg"
- ők nem mondanak semmit hangosan. De magukban azt suttogják: "Ezt
gondolja ő...! De ha tudná, hogy...!"
Lehet, hogy te is azt gondolod: otthoni életed az enyhén őrült és a rendkívül
bizarr helyzetek között váltakozott. Mivel csak ezt az otthoni életed ismered,
a mások által "enyhén őrültnek", vagy "rendkívül bizarrnak"
tartott dolgok megszokottak voltak számodra. Kaotikus, egyik napról a másikra
átvészelt életed mellett részben a fantáziádban éltél. Olyan világban, amelyet
egyes-egyedül te alkottál, amilyen az otthonod lenne, HA...;
ahogy a szüleid érintkeznének egymással, HA...; amilyen dolgokat tehetnél,
HA... Olyan életet építettél, amely valószínűleg kivitelezhetetlen
elképzeléseken alapult. Irreális fantáziákat arról, hogy milyen lenne az élet,
ha a szülőd kijózanodna; és jóllehet ezek segítettek a túlélésedben, de csak
még inkább fokozták a zavarodat is.
Tévésorozatokat néztél, és feltételezted, hogy az emberek tényleg úgy élnek,
mint ott. Azokban az otthonokban, amelyekben jártál, minden más volt, mint a
tiedben, és a vendéglátóid valószínűleg figyeltek arra, hogy jól érezd magad
náluk. De ha nem is így tettek, akkor sem tudtad átérezni, hogy milyen lehet az
élet valaki másnak az otthonában, mert a valóságban nem éltél ott. A tipikus
otthonokból származó gyerekek tudják, hogy ezek a tévéfilmek nem mutatják
reálisan az életet. Az emberek meseként nézik, és vagy élvezik, vagy idegesíti
őket a látott üdeség és tökéletesség, de pontosan tudják, hogy a valóságban
senki sem él úgy, és mindennek nem mindig lesz okvetlenül jó a
vége.
Lehet, hogy abban is bizonytalan vagy, hogy mit szabad mondanod és érezned. Egy
körülhatárolt, jellegzetesebb helyzetben nem kell az embernek tojáson
lépkednie. Nem szükséges megkérdőjeleznie, vagy elnyomnia az érzéseit. Te ezt
tetted, és ez összezavart. Az alkohol befolyásolta családban nehezebb reálisan
elkülöníteni a dolgokat egymástól, mint a "normális" családban.
1.B) Így kell ezt csinálni! Vagy valahogy
másként...
Fontos, hogy felismerd: nincs olyan, hogy normális. A normális
egy olyan mítosz, mint a Mikulás. Hasznosabbak más fogalmak, mint amilyen
például a "jól működő", vagy a "rosszul működő". Mi működik
jól számodra? Mi van a hasznodra? Mi szolgálja legjobban a te érdekeidet? Ez a
hozzáállás ésszerű, de emberről-emberre, családról-családra változhat.
Elhitted a normalitás mítoszát, és ezáltal
kialakítottad az ideális én, az ideális mások és az ideális családról való
elképzelésedet. Ez rendkívül megnehezítette az életedet. Mivel ez az ábránd nem
valósulhat meg, sokszor elítéled magad, mert az élet nem úgy alakul, ahogyan te
szeretnéd.
Ahogy nőttél, legtöbbször az volt a tapasztalatod, hogy semmibe vettek. Olyan
érzésed volt, hogy az élet jobb lett volna, ha te nem születtél volna meg. Úgy
érezted, hogy amit te gondoltál és mondtál, az nem fontos...
Fontos számodra, hogy beismerd, ha nem tudsz valamit. A nem tudás beismerése
egy társaságból ezt a választ csalogatja ki: "Örülök, hogy ezt
mondtad! Ezt én sem tudtam." Használd ki azoknak a támogatását, akik
hajlandóak tanulni, felfedezéseket tenni, és nem pusztán aggodalmaskodni
amiatt, hogy nem tudják azonnal a helyes válaszokat.
Hajlamos vagy idejekorán visszahúzódni, és úgy dönteni, hogy ösztöneid nem
hitelesek. Bízz bennük, a legtöbbször helyesen megmondják, miként viselkedj az
adott körülmények között.
A tökéletesség nem elérhető, és az erre való törekvés óriási aggodalmakat okoz.
Az ember próbálhat elérni bizonyos célokat, de a tökéleteség,
mint cél, nem hordoz magában értékelhető jutalmakat. Amikor fiatalabb voltál,
nem tanultad meg, hogy hogyan oldd meg a problémákat. Inkább elkerülted,
mintsem megoldottad volna. A legnagyobb probléma az alkoholista otthonában,
hogy a családtagok nem szívesen szembesülnek a valósággal.
Nem létezik olyan, hogy "normális". Csak valóság van, amelyet saját
magad alakíthatsz olyan emberek segítségével, odaadásával, akiket érdekel a
fejlődésed, hajlandóak és szeretnének ebben részt venni - ezáltal megerősítve a
saját fejlődésüket is.
Sokan így gondolkodnak magukról:
"Én vagyok a világ legnagyobb halogatója". Egyszerűen nem tudok
tervezni. Olyan nehéz elhanyagolnom bármit is, ugyanakkor nagyon be szeretném
fejezni...
Ezek az emberek korántsem a szokványos módon halogatók. A tipikus alkoholista
otthonban rengeteg ígéret hangzik el: a nagyszerű állás éppen küszöbön áll, a
nagy üzletet most fogják megkötni. A házimunkát percek alatt el lehet végezni... De ez az "ez", vagy "az" rendre nem
történik meg. Az alkoholbeteg még azért is elismerést vár, hogy egyáltalán ez
az ötlete támadt, és hogy majd szándékában áll ezt vagy azt valóra
váltani. Ebben a környezetben nőttél fel.
Sok hasonló ötlet várta a megvalósítást, melyek nem történtek meg később, vagy
ha igen, akkor olyan sok idő telt el addig, hogy a végén már el is felejtetted
az eredeti ötletet. Ki vette a fáradtságot, hogy leüljön veled, amikor neked
volt egy ötleted, és azt mondta: "Ez aztán remek gondolat. Hogyan akarod
megvalósítani? Mennyi időt fog igénybe venni? Milyen lépéseket kell megtenni
érte?" Valószínűleg senki.
Egy jól működő családban a gyermek előtt van egy ilyen fajta
viselkedési és hozzáállási modell. A gyermek megfigyeli a folyamatokat,
és még kérdéseket is feltehet közben. Mivel a te tapasztalataid gyökeresen
mások voltak, nem lep meg, hogy nehézségekkel küszködsz, amikor elejétől a
végéig el kell végezned egy feladatot.
2.A) Holnap megtérek, és új életet kezdek... Nem!
Még ma, lépésenként...
Akik végigvisznek egy ügyet, rendelkeznek egy ún. "játéktervvel".
Talán már automatikusnak tűnő szintre fejlesztették magukban. Pedig valójában
egy folyamatról van szó. Kezdetben tökéletesen tudatában kell lenned annak,
milyen a folyamat, hogy követni tudd, és ne akadj el közben; ne kezdj
ítéleteket mondani magad felett. Amikor megszületik az ötlet a fejedben, vess
rá egy pillantást. Kivitelezhető?
Ezután készíts egy lépésről-lépésre kidolgozott munkabeosztást, azért, hogy
elérhesd a célodat. Szabj minden lépésnek határidőt. Meddig tart az egész
folyamat? A részletekre külön mennyit kell majd fordítanod? Miután megszületett
benned ez az elhatározás, a következő lépés, hogy megtervezd, hogyan tudod majd
betartani a határidőket.
Közben vess egy pillantást a munkastílusodra is! Milyen diák voltál az
iskolában? Aki úgy teljesített a legjobban, ha minden nap egy keveset végzett
el, vagy olyan, aki inkább az utolsó pillanatra hagyatkozott? Ha a kép nem áll
össze, és a cél nem tűnik kivitelezhetőnek, akkor gondold át újra az ötleted.
Talán nem igazán megvalósítható. Ha nem reális, ne habozz átalakítani. Talán
többet vállaltál el, mint amennyit az adott idő alatt képes vagy elvégezni.
Vagy más módon bölcsebb megközelítened ugyanazt a feladatot. Szabadon szervezd
át a határidőket. Amennyiben jó az ötlet, csak nem hagytál elég időt a
befejezéshez, ne restelld minden stádiumnál újragondolni és újraértékelni az
egészet! Nézd meg, hogy vannak-e olyan változtatások közben, amelyek majd
számíthatnak. Nem szükséges megakadnod az úton csak azért, mert még nem
találtad ki, hogy hogyan fogod a terved befejezni. (Az alkoholbeteg szülő
felnőtt gyermeke igazán jól ért a krízishelyzetekhez. Múltjának ezt az oldalát
saját hasznára fordíthatja.)
Az itt felvázolt lépések általában vonatkoznak arra, amit valaki el akar
érni. Az a csodálatos ötlet, amely az agyadban megszületett, vagy lehetséges,
vagy nem. De nem a szerencse segít a megvalósításban, hanem gondos tervezés
eredményezi. Amint egyre több tapasztalatot szerzel majd ezen a téren,
elkezded ösztönösen használni, mint képességet. Talán nem azért vannak
nehézségeid, mert halogatsz, hanem azért, mert egyszerűen nem tudtál az
egészhez tartozó részfolyamatokról.
A hazudozás alapvető jelenség az alkohol által
befolyásolt családokban. Részben álarc mögé rejti a kellemetlen valóságot, a
mentegetőzéseket, megszegett ígéreteket és hiányosságokat. Számtalan formában
jelentkezik és különféle a hordereje. Bár valamelyest különbözik a hagyományos
értelemben vett hazugságtól, mégis teljes mértékben távol áll az igazságtól.
Az első és legalapvetőbb hazugság az, hogy a család magát a problémát tagadja
le. Ilyen hazugság az is, hogy tettetik, hogy otthon minden a legnagyobb
rendben van, és a család ritkán beszéli meg nyíltan, mi az igazság, még egymás
között is. Talán valahol, legbelső gondolataikban, a családtagok felismerik az
igazságot, de azzal küszködnek, hogy ezt letagadják. A következő hazugság a
mentegetőzés, mely az elsőhöz kapcsolódik. A család nem alkoholista tagja
fedezi az alkoholista családtagot.
Otthonodban a hazugság lett a norma, amit ismertél, és mai hasznos lehetett
számodra. Sokkal kényelmesebbé tette az életedet, ha hazudtál egy feladat
teljesítése kapcsán. Bár a családod azt mondta, hogy az igazmondás erény, mégis
tudtad, hogy nem igazán gondolják komolyan, amit mondanak. Tehát számodra az
igazság elvesztette az értékét.
A hazugság szokássá vált, ezért kapcsolódik ide: "akkor is hazudnak,
amikor ugyanolyan könnyű lenne…" De ha azt tapasztaltad, hogy a hazugság
jön magától, már nem is olyan könnyű. Ebben a vonatkozásban ez azt jelenti,
hogy nem nyersz igazán semmit akkor, ha hazudsz. Valaki így fogalmazta ezt meg:
Rajtakapom magam a hazugságon, és félúton megálljt akarok parancsolni magamnak. "Ez hazugság,
nem igaz. Kezdjük újra!", de nem merem, mert zavarba jönnék. Nem tudtam,
hogy felnőttként hazudnom kell majd. Kitaláltam történeteket, hogy
észrevegyenek, - úgy emlékszem - és rosszul éreztem magam azért, mert nem
kaptak rajta. Ha az emberek ismertek volna (beszélnek velem és meghallgatnak),
akkor tudhatták volna, hogy hülyeségeket beszélek, és ezt meglehetősen jól csinálom. Néha azt tettettem, hogy beteg vagyok, és aztán
tényleg beteg is lettem. Igazi profi voltam ebben, sokkal könnyebb volt, mint
egyszerűen azt mondani, hogy képtelen vagyok azt tenni, amit mások. Úgy
éreztem, hogy szörnyű lenne, ha nem tudnám abbahagyni, mert elveszteném az
egyéniségemet. Szomorú volt, és nem szívesen tettem. Ott volt az a pánik, hogy
rajtakapnak, másrészt mégsem bántam volna, ha lelepleznek, hogy végre
abbahagyhassam ezt az egész kitalálósdit. Úgy tűnt, azért van így, mert nem
hittem, hogy másként folytatni tudom. Egyszerűen nem tudtam, hogy a valóságban
hogy mennek a dolgok és ezért kitaláltam helyettük valami mást. Nagyon
bonyolulttá válok. A múltban az is megtört, hogy meg kellett szakítanom
barátságokat, mert nem tudtam tovább követni a hazugságaimat. Abba akarom
hagyni ezt, tényleg! Amikor egy hazugság kellős közepén találom magam,
egyszerűen halálra rémülök. Csak azt akarom mondani: "Állj meg, hátrálj és
térj vissza az igazsághoz!". Tényleg nem tudom, mitévő legyek…
Ezek az emberek azáltal, hogy elmesélik a hazugság jelentését az életükben, magas
szintű önismerettel és félelmetes őszinteséggel rendelkeznek, amellyel
megosztják az igazmondás nehézségét. Ez személyiségük ezen oldalának
megváltoztatására tett első lépésük.
3. A) Az igen legyen igen, a nem pedig nem… (Mt 5,37) Csak egy napra!
A hazudozásról nagyon nehéz leszoknod, mert amikor gyerek voltál, kifizetődő
volt számodra. Felnőttként már nem az, a szokás mégis folytatódik. Különbséget
kell tenni az előre megfontolt és az automatikus hazugság között. Most azt a
kört próbáljuk megszakítani, amelyben automatikus a hazudozás és nem tartható
kézben.
Első lépés bármelyik rossz szokásod legyőzésénél az, hogy tudatossá váljék
benned. Ígérd meg magadnak, hogy egy egész napig nem fogsz hazudni!
Aztán várd meg, hogy mi történik. Vagy meg tudod állni, vagy nem.
-- Ha képes vagy rá, akkor jó. Könnyű volt vagy nehéz?
-- Ha nem vagy rá képes - mi történt, miről hazudtál, és mi járt a fejedben,
mielőtt hazudtál?
-- A nap végén értékeld ki a tapasztalataidat anélkül, hogy elítélnéd magad.
Elérted, amit csak elérhettél?
Csak ülj le, és figyelj! Ítélkezés helyett inkább ismerd meg magad egy kicsit
jobban azáltal, hogy valamivel mélyebben átlátod a viselkedésed. Ugyanazzal az
elhatározással kezdd a következő napot! Ismételd meg ezt legalább három-négy
napon át rendszeresen. Majd nézd meg, hogy milyen javulást értél el. Ha még
mindig automatikusan hazudsz, akkor jó módszer olyan kötelezettséget vállalni,
hogy legközelebb, amikor rajtakapod magad a hazugságon, beismered és kijavítasz
minden helytelen állítást. Ez súlyos kötelezettség. Ha erre nem vagy képes,
legalább légy realista, és fogadd el azt a tényt, hogy valamilyen okból
kifolyólag nem vagy hajlandó változni.
Ha a tudatod fejlesztése és a kötelezettségek elfogadása nem vezet az
automatikus hazudás eltűnéséhez, akkor valószínűleg több,
mint puszta rossz szokás. Talán egy olyan túlélési taktika, amelynek rég
lejárt az ideje. Múltad és a gyermekkorban kialakult félelmeid miatt esetleg
segítséghez kell folyamodnod, ha változtatni akarsz. Ez nem azt jelenti, hogy
valami nincs rendben veled, egyszerűen csak nehezebb, mint amilyen nehézségi
fokra számítottál.
Sok alkoholbeteg felnőtt gyermeke a másik szélsőségbe esik. Mivel olyan sok
hazugság veszi őket körül, elhatározzák, hogy soha sem hazudnak. Ez valamivel
szokatlanabb módja a felnőttség ilyen jellegű problémájának,
problémamegoldásának. Ez a családi normák elutasítása. Felléphetsz úgy is a
hazugsággal szemben, mint az Anonim Alkoholisták csoportjai az itallal
kapcsolatban. Kötelezd el magad arra, hogy csak egy napra abbahagyod az
"ivást". Napról-napra hiszel magadban. Napról-napra megváltoztathatsz
valamilyen rossz szokást.
Amikor felnőnek,
nagyon szeretnének egészséges kapcsolatokat kialakítani, de ez különösen nehéz
számukra. Az első és legnyilvánvalóbb ok az, hogy nincsen mintájuk egy
bensőséges kapcsolathoz. Az egyetlen modell számukra a szüleik példája, és ez a
minta nem volt követendő. Magukban hordozzák a "Gyere ide, menj
el!" élményt - a szerető szülő-gyermek kapcsolat hiányát. Az egyik
nap úgy látják, hogy szeretik őket, a másik nap pedig
úgy, hogy visszautasítják. Ez a közelítés-távolodás terrorja mindent ellep.
Az elhagyatottságtól való félelem az a szörnyű rettegés, amellyel
felnőnek. Ha ez a félelem nem is megsemmisítő, mégis bizonyosan jelen van. Ha
nem ismerjük, hogy milyen egy tartós, napról-napra épülő, bensőséges kapcsolat
egy másik emberrel, akkor ez nagyon fájdalmassá és komplikálttá teszi számunkra
egy ilyen viszony kialakítását. Múltbeli élményei miatt felnőtt korában
ugyanazt a konfliktust éli át:
Mindenkivel
szemben elutasító vagyok, aki hajlandó engem szeretni. Úgy érzem, hogy csak úgy
fogok valaha is beleszeretni valakibe, ha tökéletes; és ahogy belép az ajtón,
az máris egy automatikus, pillanatok alatt megszülető, tőkéletes
kapcsolat lesz. Másként nem akarom a szerelmet. Megtetszik valaki, megyek
utána, és abban a pillanatban, amikor érdeklődni kezd irántam, már nem akarom
többé az egészet. Egyszerűen minden megsemmisül. Nem vagyok biztos abban, hogy
félek-e valakit szeretni, vagy attól félek, hogy engem szeretnek. Az egyetlen
dolog, ami eszembe jut, hogy félek. Nem mindig ismerem fel az igazi szerelmet,
vagy ha az a szerelem igazi, valahogy elveszik tőlem.
Tehát az elhagyástól való félelem a kapcsolatok kialakításának útjába áll.
Valamennyi kapcsolathoz kölcsönös figyelem és problémamegoldás szükséges.
Rendszerint adódik valami vita vagy harag, amit a pároknak fel kell oldaniuk.
Mindent olyan komolyan veszek a párkapcsolataimban. Ha
úgy érzem, hogy nem
bánnak velem rendesen, dühös leszek, és pánikba esem. Feszült leszek, mondok
valamit, és dühösen reagálok; közben tudom, hogy emiatt nem akarnak majd velem
maradni. Valamiért nem érdemes velem lenni. Én mindig rendesnek látom őket. Úgy
érzem, mintha csak nekem kellene tennem valamit azért, hogy velem maradjanak.
Olyan "Ne hagyj el!" íze lesz a viszonyaimnak.
Az elhagyástól való félelem eredményeként nem vagy biztos magadban. Nem érzed
jól magad a bőrödben, és nem hiszed, hogy szeretetreméltó vagy. Ezért keresed
másokban, hogy mi az, amit nem tudsz magadnak megadni ahhoz, hogy jól érezd
magad. Madarat lehet veled fogatni, ha valaki más azt mondja neked, hogy jó
vagy. Fölösleges mondani, hogy óriási hatalmat adsz ki a kezedből: megadod a
másiknak azt a lehetőséget, hogy felemeljen vagy
letaszítson. Csodálatosan érzed magad, ha jól bánnak veled, és azt mondják,
hogy nagyszerű vagy; de amikor nem, akkor elveszted a bizalmad az életben.
Az elhagyatottság, vagy visszautasítás mindent elárasztó
félelme megakadályozza a könnyedséget egy kapcsolat kialakításánál. A sietség
érzésével párosulva - "Csak ez az idő áll rendelkezésemre; ha most nem
teszem, soha nem fog megtörténni" - nyomást gyakorolnak a
kapcsolatra. Ez sokkal nehezebbé teszi a szokásosan lassú fejlődést, hogy két
ember mélyen megismerhesse egymást, és hogy kikutassa egymás érzéseit és
viselkedését a legkülönfélébb területeken. A sürgetettség érzése a másik
emberben a megfojtás képzetét kelti, bár ez nem szándékos.
A bizonytalanság, a bizalommal kapcsolatos nehézségek, és az olyan kérdések,
mint hogy valakit meg fogsz-e bántani, nem kizártak az alkoholbetegek felnőtt
gyermekeinél. A legtöbb ember ilyen gondokkal küszködik, kevesen kezdenek bele
úgy egy kapcsolatba, hogy teljesen biztosak abban, hogy az elképzeléseik
szerint fog alakulni. Reménykedve, és egyben félelmekkel indul el mindenki.
Tehát amiért aggódsz, egyáltalán nem egyedülálló. Egyszerűen a súlyossága más
nálad.
4.A) Lélektől lélekig
Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?
Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem!
Ó, jaj, az út lélektől lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik! (Tóth Árpád: Lélektől lélekig)
Az alkoholbetegek felnőtt gyermekei nem tudják, hogyan tegyenek szert
egy bensőséges kapcsolatra. A bizalmas viszonytól való félelem, bárki közeledbe
engedése szorongással tölt el. Ennek a félelemnek egy része magától az
ismeretlentől való félelem. Kiegyensúlyozott kapcsolat nem alakul ki egyik
pillanatról a másikra. Sok összetevője van, amelyeket mind meg kell osztani
egymással. A bensőségesség szintjét az osztozás, a közösség szintje határozza
meg: mennyit hajlandóak adni egymásnak a felek. Sok hallgatólagos szerződés is
van, de neked találnod kell valamilyen formát az ellenőrzésre.
Egy kapcsolatnak több fontos alkotóeleme van. Ezek érvényesek akkor is, ha a
másik ember éppen a kedves, a szülő, a gyerek, a házastárs, a munkaadó vagy a
kolléga. A forma, vagy a szint változhat a közelség természetétől függően. A
következő listával nem lehet sorrendet vagy fontosságot meghatározni. Azt
szükséges szem előtt tartani, hogy minden lényeges összetevő jelen legyen, és a
kölcsönösség jellemezze a kapcsolatot. Ha a felsosorltak
közül bármelyik is hiányzik, azzal a személlyel kapcsolatban érdemes
újragondolnod a viszonyod.
(A bensőségességet az határozza meg, hogy a partnerek milyen szintig
hajlandók a felsorolt kritériumok szerint együttműködni. Bizonyos
kapcsolatokban egyik fontosabb és odaillőbb, mint másokban.)
SEBEZHETŐSÉG - Milyen szintig vagyok hajlandó csökkenteni a
korlátaimat? Milyen szintig engedem, hogy valaki befolyásolja az érzéseimet?
MEGÉRTÉS - Jól értem a másikat? Megértem, hogy mire céloz azzal, amit mond,
vagy amit tesz?
EMPÁTIA - Milyen szintig vagyok képes azt érezni, amit ő érez?
RÉSZVÉT - Őszintén törődöm azzal, ami a másik embernek gondot okoz?
TISZTELET - Úgy bánok a másikkal, mintha értékes lenne?
BIZALOM - Milyen mértékben és milyen szinten vagyok hajlandó engedni neki, hogy
megismerje azt az oldalamat, amelyet nem akarok mindenkinek megmutatni?
ELFOGADÁS - Jó vagyok olyannak, amilyen vagyok? És a partnerem?
ŐSZINTESÉG - Igazságra épült ez a kapcsolat, vagy vannak benne játszmák is?
KOMMUNIKÁCIÓ - Képesek vagyunk nyiltan beszélni a
kapcsolatban felmerülő fontos kérdésekről? Tudjuk, hogy hogyan lehet megértetni
magunkat, hogy a megosztás révén fejlődjön a viszonyunk?
ÖSSZEEGYEZTETHETŐSÉG - Milyen mértékben kedveljük, és nem kedveljük ugyanazokat
a dolgokat? Milyen mértékben számít az, ha bizonyos hozzáállásokban és
meggyőződésekben különbözünk egymástól?
SZEMÉLYES SÉRTETLENSÉG - Milyen szintig vagyok képes megőrizni önmagamat, és
ugyanakkor adni is a társamnak?
FIGYELMESSÉG - Tekintettel vagyok a másik és a saját igényeimre?
Reálisan szemlélem-e magamat és a másikat? Olyannak, amilyen ő valójában? Az a
kapcsolat, amelyik fantáziákra alapul, nem tartható fenn hosszú távon. Az
alkoholbetegek felnőtt gyerekei félnek attól, hogy elhagyják őket. Amikor
felmerül egy probléma, pánikba esnek, és így csak nagyritkán mernek beszélni
róla. Romboló hatású lehet, ha görcsös maradsz és a partnered olyan személy,
akinek a kapcsolaton belül nagyobb szabadságra van szüksége.
Egy egészségesen fejlődő kapcsolatban megvitatják a reakciókat. Ezekről a
kérdésekről még idő előtt beszélni szükséges, hogy amikor majd felmerülnek,
minden ráaggatott körítés nélkül látsszék a valódi probléma maga. Két ember
között felmerülő nehézség valójában a résztvevők saját magukkal való
kapcsolatából ered. Bár gyakran úgy álcázhatják magukat, mint a viszonyban
születő gondok, így rejtekben maradva könnyen rongálhatják is azt.
Amikor a párok bensőséges kapcsolatot kezdenek kialakítani egymással, annak már
az elején saját lendülete van. Kezdik élvezni, hogy önmagukat és egymást
benső világuk szerint is felfedezik. Így nem csak az összekapcsolódás mellett
kötelezik el magukat, hanem önmaguk iránt is, és ez az idő múlásával egyre
különlegesebb lesz. (Amint a személyiséged fejlődésnek indul, és különböző
szinteken vagy képes kapcsolatokat teremteni, szexuálisan is egyre
kielégítőbben tudsz majd érintkezni. A testi kapcsolat csak egy része a
viszonynak, ami a helyére illeszkedik, mint a mozaik darabja.)
Úgy tudhatod meg, hogy ki vagy, ha megismered a benső szükségleteidet:
mi az, ami igazán jó neked. Ekkor fogod jól érezni magad a bőrödben, és tudsz
majd az igényeid szerint élni. Teljes, egészséges, szabad életet másokkal.
Az alkoholbetegek
gyermekei másnak, különbözőnek érzik magukat a többi embertől, mert
valamennyire tényleg különböznek. Azonban számszerűen többen vannak ők, mint
hinnénk.
Azt feltételezik, hogy mások bármilyen társaságban jól érzik magukat, és csak
ők érzik magukat furcsán. Ez nem is különös számukra. Természetesen egyikük sem
néz utána, és így nem is tudnak arról, hogy mindenki a maga sajátos módján
próbál nem-furcsának tűnni. Ez rád is igaz?
A másság érzésével már gyermekkorod óta együtt élsz, és ha a körülmények nem is
bizonyítják ezt, akkor is dominál benned ez az érzés. A többi gyereknek volt
arra lehetősége, hogy gyermek legyen. Téged sokkal inkább az
foglalkoztatott, ami otthon zajlott. Nem tudtad teljesen elengedni magad, a
problémák miatti aggodalom minden mást elhomályosított az életedben.
Az történt veled, ami a családod többi tagjával is. Elszigeteltté váltál. Ennek
eredményeként egyre nehezebb volt társadalmi életet élned, egy társaság részévé
válnod. Egyszerűen nem fejlődött ki benned a megfelelő társadalmi készség
ahhoz, hogy része legyél egy közösségnek, vagy jól érezd magad benne.
Találgattad, hogy mi lenne a jó.
Van, aki a vesztegetéssel próbálkozott:
Általában azt adom meg az embereknek, amire az adott
pillanatban szükségük van, hogy kedveljenek. Mikor gyerek voltam, figyeltem,
amint apám így manipulálta a környezetét, és láttam, milyen remekül sikerül
neki. Azt hiszem, ezért gondolhattam azt, hogy nekem ugyanúgy bejön majd.
Van, aki példaképek kreálásával:
Irreálisnak tűnő alanyokat választok ki - eszes, okos,
szerető embereket. Olyan példaképeket, akik csak édesek, csak kedvesek, csak
szeretők, és így tovább. Nem követhetőeket, hanem csodálhatóakat, olyanokat,
akik tökéletesnek tűnnek. Nem választottam magamnak olyat, aki szájhős vagy
zsarnok volt.
Vagy a másik szélsőségbe estél:
Mindenki rosszabb volt nálam, akivel barátkoztam.
Kiválasztottam az összes tinédzser alkoholistát; azokat a nőket, akik nem
tudtak közeli szexuális kapcsolatba kerülni férfiakkal. Nagyon frusztrált
voltam serdülő koromban. Kövér lányokkal jártam, nem mertem szép nővel
randevúzni. Még most is kevés barátom van.
Az alkoholisták gyermekei nehezen hiszik el, hogy el lehet őket fogadni
önmagukért, és azt is, hogy ezt nem kell kiharcolniuk. A másság és
elszigeteltség érzése a lelkialkatod részévé vált.
5.A) Közelebb ülhetsz
Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a
szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A
beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb
ülhetsz... (Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg)
A gyermekként átélt elszigeteltség rendkívül
megnehezíti a másik emberrel való érintkezést. Érintkezésre vágytál, de nem
tudtad elérni. Felnőttként is ugyanezek a nehézségek gyötörnek. Nehéz - ha nem
lehetetlen - teljesen legyőzni ezeket az érzéseket, de van mód az
elszigeteltség érzésének csökkentésére. Kockázatot és komoly, de szükséges
erőfeszítést igényelhet. Először is meg kell kockáztatnod, hogy "esetleg"
osztozol másokkal. Ez segít felismerni, hogy bár magányos ember vagy, de azért
mégsem különbözöl annyira másoktól.
Lehetőleg tudj meg mindent arról, hogy mit éreznek az alkoholbetegek gyermekei.
Ez segít megérteni, hogy nem vagy más. Ha az eszeddel megérted az még nem fogja
túlzottan megváltoztatni az érzéseidet, de egy kicsit könnyebbé teszi a
törekvéseid. Segíthet, ha csatlakozol egy csoporthoz. Ez lehet egy
alkoholbetegek felnőtt gyermekeit szolgáló közösség, vagy bármi más, ahol az
emberek megosztják egymással a gondolataikat és az érzéseiket. Mivel nem minden
érzésed fonódik össze a múltaddal, segíthet, ha megtudod, melyek kapcsolatosak
vele, és melyek nem. Nehezen fogsz olyan csoportot találni, amelyben nincs
néhány alkoholbeteg felnőtt gyermeke; tehát nem leszel az egyetlen, bár a
csoportban gyakran eltitkolják jelenlétüket a hozzád hasonlók.
Bátran mutasd meg magad. A kockázatban benne van, hogy megengeded másoknak,
hogy megismerjenek, és az is, hogy te is jobban megismered önmagad. A fizetség pedig az, hogy elkönyvelhetsz magadnak egy kis
sikert a kapcsolatteremtés terén. Kezd csökkenni a magány: hogy egyedül vagy a
nagyvilágban.
Csak úgy kaphatod meg azokat a dolgokat, amelyekre igazán vágysz, ha
elajándékozod őket. Ha azt szeretnéd, hogy mások megértsenek, biztosítsd ezt
úgy, hogy megértést kínálsz fel a környezetednek. Ugyanez igaz akkor is, ha
bizalmas közelségben szeretnél érezni valakit magadhoz. Te is közel engeded őt
magadhoz, ha azt mondod (nem feltétlenül hangosan): "Közel jöhetsz
hozzám, nem félek tőled. Felajánlom neked magamat, a barátságomat, a
szeretetemet. Megosztom veled, amire szükségem van, és ez mindkettőnk számára
csökkenti az elszigeteltséget."
Nem vagyok biztos abban, hogy az ember valaha is elveszítheti
az elszigeteltség érzését. Abban sem, hogy valaki ilyen múlttal valaha is
teljes egészében elveszti ezt az érzést. Azonban nem csak az alkoholbetegek
felnőtt gyermekei érzik valamelyest másnak vagy nem szorosan a csoporthoz
tartozónak magukat. (Például, ha szakember vagy munkahelyi vezető vagy, akkor
akaratlanul is elszigetelődsz azoktól, akik az irányításod alatt dolgoznak.
Barátságosak lesznek veled, de nem tartozol közéjük: elkülönültnek érzed magad
a csoporttól.)
Ha reálisabban kezded látni magad, felfedezted, hogy ki vagy, és a saját
belső törvényeid szerint éled az életed, kissé elidegenedettnek fogod érezni
magad. Ezt úgy kerülheted el, ha időről-időre úgy döntesz, hogy a csoport
normái szerint élsz és cselekszel. Nem fog minden esetben átjárni a közösséghez
tartozás érzése, de amikor ez bekövetkezik, örömmel kapcsolódsz majd a csoport
döntéseihez.
Fontos néhány különleges embert kiválasztani az életedben, és kölcsönösen
megosztani velük a terveidet. Kockáztatás nélkül magad maradhatsz, de éppen a
kockázat vállalása ad lehetőséget a változtatásra. Nem elég egyszer
nekilendülni, minden nap ígérd meg magadnak, hogy lépsz egyet a többiek felé,
vagy teszel valamit azért, hogy jobban megismerd őket, és te is feltárod magad
a számukra. Ezzel elindítod a bensőséges érintkezés folyamatát, fokozatosan
megtanulod elfogadni mindazt, amit megosztanak veled.
Vagy mindent magadra vállalsz, vagy mindent feladsz. Nincs középút. Próbáltál a
szüleid kedvében járni, egyre többet téve ezért. Aztán eljutottál arra a
pontra, hogy rájöttél, mindez nem számít, ezért inkább semmit sem tettél. Olyan
családot nem láttál, amelynek a tagjai együttműködnek egymással.
Nem tudod, milyen érzés a terv egy részét kivitelezni, vagy hogy miként kell
másokkal együtt dolgozni. Hagyni, hogy minden rész a helyére kerüljön
és egy egészet formáljon. Vagy mindent te végzel, vagy semmit. Saját
korlátaidról nincs igazán fogalmad. Kiváltképp nehéz számodra, hogy nemet
mondj, ezért egyre több mindent végzel. Nem azért, mert valós képed van a
teherbírásodról, hanem inkább azért, (1) mert nem ismered reálisan a
korlátaidat; vagy (2) mert, ha nemet mondasz, akkor félsz, hogy megtudják,
milyen vagy. Megtudják, hogy alkalmatlan vagy. A munkád minősége nem
befolyásolja az érzéseidet önmagaddal kapcsolatban. Tehát egyre többet vállalsz
magadra, míg végül kiégsz.
Sok energiád - amit a fejlődésedre fordíthatnál -, elvész, mert attól félsz,
hogy megtudják milyen vagy. Nem arra a naprakészségre, amit a munkaadód kér,
mivel valószínűleg többet adsz, mint amit elvár, hanem arra, hogy sokkal
hatékonyabb legyél.
Valaki a munkájával kapcsolatos érzéseiről így beszélt:
Senki sem mondott semmit, nem panaszkodtak a munkámra.
Ha mondtak valamit, akkor dicsértek. Mindannyian jók voltak hozzám; nagyon
megértők, amikor beteg voltam, de még mindig várom az elbocsátásomat. Pedig a
helyzet az, hogy tudom, jól dolgozom. Csak annyira bizonytalan vagyok magamban,
és ez az érzés nagyobb minden jó dolognál, amit csinálok.
Továbbra is csak azt várom, hogy mikor rúgnak ki.
A benne élő bizonytalanság miatt így viselkedik:
Szervezés terén az őrületbe kergettem magam. Olyan kis
részekre apróztam az időmet és az energiámat, hogy elképesztő nyomás nehezedett
rám. Ez olyan állapotban kergetett be ma az irodába, hogy amikor még egy
"szükségem van rád"-ot hallottam, elkezdtem
sírni. Úgy látszik, tényleg lehet valami ezzel a felelősséggel, mert mindig úgy
érzem, mintha mindent magamra kellene vállalnom, akár van hozzá közöm, akár
nincs. Akarom, hogy képes legyek megtenni azt, és úgy gondolom, hogy meg
kellene tudnom tenni.
6.A) "A teljes működés:
változás-nélküli."
A teljes lét: élet-nélküli.
A teljes öröklét: idő-nélküli.
A teljes működés: változás-nélküli.
A teljes hatalom: erő-nélküli.
A teljes tudás: adat-nélküli.
A teljes bölcsesség: gondolat-nélküli.
A teljes szeretet: érzés-nélküli.
A teljes jóság: irány nélküli.
A teljes boldogság: öröm-nélküli.
A teljes zengés: hang-nélküli. (Weöres Sándor: Tíz erkély)
A probléma itt a tökéletesség-fogalmaddal lehet. "Ha
nem vagyok tökéletes, semmi vagyok. Ha nem vagyok tökéletes, visszautasítanak.
Elhagynak. Tudom, hogy nem vagyok tökéletes, de ha erősen törekszem rá, akkor
tökéletlenségemet eltitkolhatom. Ezért tökéletes beosztott, tökéletes
házastárs, tökéletes szülő, tökéletes barát, tökéletes gyerek leszek. Mindig
tökéletesen fogok kinézni, mindig az oda illőt fogom mondani. Ha tökéletes
vagyok, szeretni fognak a főnökeim, a szüleim, a barátaim. Csak azt kell
megtennem, amit kérnek tőlem, és még egy kicsit többet. Csak mindent meg kell
tennem. Csak nehogy a szőnyeg alá söpörjenek!"
Ugye, már csak ennek az olvasásától is érzed a feszültséget?
A változás feladata óriási. Ha nem a nagyon sikeres, hanem a nagyon felelőtlen
típus vagy, akkor különösen nagy feladat számodra a változás, bár sokkal
könnyebben megfogalmazható: "Ha ez mind igaz is, miért törődjek
vele?" - kérdezheted.
Lehet, hogy szeretnek, de az is lehet, hogy neheztelnek a tökéletességedre,
mert nem szállhatnak versenybe veled; de azért is szerethetnek, ha szeretik azt
a képet, amit magadról kivetítettél. Mi haszna van a szeretetüknek? Továbbra is
feszültnek kell lenned ahhoz, hogy az elismerésükbe kapaszkodhass. Sok
túlzottan felelősségteljes embernek meg kell betegednie ahhoz, hogy leállítsa
magát. Addig nem is találnak elfogadható okot erre. Nem kell addig várnod, amíg
hasonló, szélsőséges helyzetbe kerülsz ahhoz, hogy dolgozni kezdj ezen a
problémán. A nehézség egy része lehet, hogy abban rejlik, hogy nem becsülöd fel
reálisan a képességeidet. Esetleg nem mérted fel jól, milyen sok az, amit mások
tőled igényelnek. Talán nem tanultad meg kiadni a kezedből a felelősséget.
Amikor valaki arra kér, hogy tegyél meg neki egy szívességet, kérdezd meg
magadtól: "Ezt tényleg meg kell tennem?" Pontosabban: "Ezt
tényleg meg akarom tenni?" Nem biztos, hogy a válasz mindig nemleges
lesz, de ez a helyzet választási lehetőséget is nyújt
számodra. A következő lépés, hogy megtanulj nemet
mondani, ha ez a döntésed. Ezt nagyon nehéz megtenni. Gyakorlat kell hozzá és
kockázatvállalás. Lehet, hogy nem veszik szívesen, és nem fogadják el, ha nemet
mondasz, vagy hogy a negatív válasz az éned szerves része. Tekintsd át ilyenkor
a lehetséges következményeket, és készülj fel arra, hogy megbirkózz velük.
Érdemes-e nemet mondanod, és mi az indítékod?
Esetleg nem ugrasz rögtön fejest abba, hogy nemet mondasz. Ehelyett talán úgy
döntesz (időt nyerve): "Most nem tudok dönteni. Később még
visszatérünk erre." Ha azonnali elhatározást várnak tőled, akkor
is mondhatod, hogy: "Időre van szükségem, hadd gondolkodjam
rajta." Ha időt nyersz, az arra is lehetőséget ad, hogy közben más
alternatívákon töprengj, hogy felelősségteljes döntést hozz majd.
Vess egy pillantást életed szereplőire és kapcsolataid természetére. Kapsz
annyit, amennyit adsz? Olyan erős emberekkel vetted körül magad, akikkel
kölcsönösen gyarapítjátok egymást? Az is lehet, hogy nem engedted a körülötted
lévőknek, hogy megajándékozzanak téged. Szuper erős embert játszottál, de most
eljött annak az ideje, hogy lehetőséget biztosíts másoknak a segítésre. Így
visszanyerheted az erődet. Nem lehetsz mindig, mindeki
számára a minden. A mártírokat ritkán becsülik meg életükben. A túlzottan
felelősségteljeseket általában kihasználják. Majdhogynem megkövetelik a
szolgálataikat.
Amennyiben túl felelőtlen vagy, és ez nem a fáradtságod, a kiégésed eredménye,
hanem eddig nem is kezdtél el semmit - a probléma egy kicsit más. Először is
azt szükséges megtudnod, mit vársz az élettől. Kidolgozhatsz egy tervet
valakivel, aki tudja, hogy mi zajlik a pszichéd szintjén, és fel tudja mérni,
hogy milyen nehéz számodra felelősségteljesebbé válni, hogy félsz a sikertől és
mindentől, amit ez magába foglal. Ha segítségre lenne szükséged, ez nem
jelenti azt, hogy beteg vagy. Csak azt jelenti, hogy olyan akadállyal találtad
magad szemben, amelynek legyőzése valakivel szövetségben lehetséges:
támogatást kell igénybe venned. Valószínűleg a döntésed legnehezebb része éppen
ez.
7/ : Rendkívül hűségesek, még akkor is,
ha szembesülnek annak a bizonyítékával,hogy
hűségüket nem érdemlik meg
Az alkoholista otthona olyan helynek
tűnik, ahol nagyon hűségesek az emberek. A családtagok sokáig tűrnek, pedig
számos okból kifolyólag menniük kellett volna már. Az ún. "hűség"
sokkal inkább a félelem és bizonytalanság eredménye, mint bármi másé; az a
viselkedés a modell, amely szerint senki sem távozik, egyszerűen azért, mert a
járás nehezére esik. Ez az érzés teszi, hogy az ilyen gyermek felnőttként
gyermek marad olyan kapcsolatokban, amelyeket jobb lenne megszakítania.
Mivel a barátkozás vagy a kapcsolat kialakítása nehéz és komplikált, miután
megtette ezt az erőfeszítést, örökérvényűnek tekinti az eredményt. Ha valaki
szeret annyira, hogy a barátod, szerelmed vagy házastársad legyen, akkor
köteles vagy mindig vele maradni. Ha engedted, hogy megismerjenek, és ők
felfedezték, hogy ki vagy, és nem utasítottak vissza, akkor egyedül ez a tény
elég ahhoz, hogy folytasd a kapcsolatot. Az a tény, hogy esetleg rosszul bánnak
veled, nem számít. Ezt tudod értelmezni. Bármit tesznek
vagy mondanak, tudsz valami magyarázatot adni viselkedésük felmentésére, és
saját magad hibáztatására. Ez újra és újra megerősíti negatív önképedet, és
továbbra is lehetővé teszi, hogy a kapcsolatot fenntarthasd. Hűséged páratlan.
Egy kapcsolat sok biztonságot is ad. Ismerős, és az ismerős mindig
biztonságosabb, mint az ismeretlen. Mivel nagyon nehezen viseled a
változást, inkább a jelenlegi állapotnál maradsz. Azt sem tudod igazán,
hogy milyen egy jó kapcsolat. Tehát maradsz annál, amid van, nem tudva, hogy
lehetne számodra kielégítőbb, más is. Valahogy átvergődsz a problémákon.
7.A) "Mert akinek szárnya van, csak az marad
hűségből a földön." (Ancsel Éva)
A hűség csodálatra méltó tulajdonság. Azonban bármelyik képesség szélsősége
káros lehet számodra. Válogatás nélkül mindenkihez lojális vagy, aki csak az
utadba kerül. Rendkívül értékes vagy bármelyik kapcsolatodban. Az elhagyatottságtól
való félelmed majdnem lehetetlenné teszi, hogy te hagyj el másokat. Ha olyan
emberekkel vagy viszonyban, akik nem úgy bánnak veled, amire vágysz, akkor újra
kell értelmezned a hűségedet. Talán nem érdemlik meg, talán nem tartozol
automatikusan lojalitással. Azokról a kapcsolatokról van szó, amelyekben
napról-napra azt mondogatod magadnak: "Miért érdekel? Miért maradok?
Érdemes? Miért vagyok én ilyen bolond? Miért nem tudom elengedni?"
Többféle lépés is alkalmas arra, hogy megszabadulj egy nem
kívánatos kötődéstől. Az első, hogy reálisan határozd meg a helyzetedet.
Kérdezd meg magadtól: "Milyen természetű ez a kapcsolat? Mi zajlik
jelen pillanatban?" Amikor a "De..."-ket kezded válaszolni, már nem vagy többé az adott
pillanatban (a valóságban), hanem a múlt vagy a jövő képzelődései között
időzöl. Nem lehet olyan, mint régen, mert ez a régen már nem létezik. Érted a
különbséget? Egy kapcsolat első időszakában a felek másként bánnak egymással,
mint amikor már megszokottá válik az együttlétük. Lehet, hogy veled ez nem így
van, de másokkal többnyire igen. Amint fejlődnek, és az emberek mélyebb tudást
szereznek egymásról, a viszonyon is változtatni szükséges. Értelmesebb, vagy
értelmetlenebb is lehet. Figyelmesebbekké, vagy figyelmetlenebbekké válhatnak a
társak, semmi sem áll egy helyben. Nem lehet reális az a fantáziálás, hogy "ha
át tudom vészelni ezt a nehéz időt, akkor újra csodálatos lesz minden".
Nem jó ötlet a jövőben élni, mert azt képtelenség megjósolni. Amikor egészséges
kapcsolatban élő párok nehéz időszakon mennek keresztül, megosztják egymással
érzéseiket. Érdekes dolgok történnek, amikor hátrálni kezdesz, és nagyobb
egyenlőséget igényelsz a párodtól. Ha reálisan látod a kezdeti időszakot,
észreveheted, hogy rengeteg energiát fektettél bele, és ezt akkor
élvezted is. Partnered erre reagált. Közben talán úgy gondoltad, hogy
túl sokat adsz, és visszavettél egy kicsit a gondoskodó énedből, ami a másiknak
nem tetszett. Lehet, hogy ettől az időtől kezdve már nem bánt veled úgy,
ahogyan te akartad. Talán ez volt az a pont, amikor boldogtalanná kezdtél
válni.
A jelen a valóság. Kérdezd meg magadtól: "Mi lenne most nekem a
legjobb? Érdemes hűségesnek lennem ehhez az illetőhöz?" Helyénvaló a
hűség egy kapcsolatban, ha a másik fél például egy nehéz helyzeten
keresztülment gyermek, vagy időközben megbetegedett, és már nem tudja azt
nyújtani, amit régen. Ha a hűséggel kapcsolatban döntéseket akarsz hozni, a
következő lehet a kérdésed: "Mi a többlet ebben a kapcsolatban
számomra? Mennyire kifizetődő? Miért tartom meg ezt a viszonyt? Kicsoda
számomra ez a másik ember?" Ezekre a kérdésekre gyakran igen meglepőek
a válaszok. Észreveheted például, hogy az adott személy elméletben valaki mást
képvisel az életedben, mint a valóságban. Szerelmed hasonlíthat alkoholbeteg
szülődre. Lehet, hogy felnövekedve egy mintát ismételgetsz, mert az az ismerős számodra. Lehet, hogy nem bontottál fel
megfelelő módon egy régi kapcsolatot, és most ismét csapdába kergeted magad.
Felismered, hogy hol vannak a határaid, és hol kezdődik az ő hatósugara. Tégy
különbséget a kettőtök felelőssége között: kinek hol végződik az illetékessége.
Azok az emberek, akik nem érdemlik meg a lojalitásunkat, igen gyakran erősen
kritikusak velünk szemben. Azt hajtogatják, ami nem stimmel velünk. Amikor úgy
döntesz, hogy meghallgatod mások kritikáját, bizonyosodj meg arról, hogy a
másik kiről is beszél tulajdonképpen. Tényleg rád illenek a kijelentései, vagy
csak saját magát vetíti ki rád? A társad fájdalma, bánata őhozzá tartozik.
Lehetsz együttérző, megértő, sajnálhatod, de az ő
gondja-baja nem a tiéd. Az olyan hűség, amelyben elveszíted önmagad, és
teljesen elmerülsz egy másik személyben, nem az érdeked.
Lehet, hogy bűntudatod miatt olyan kapcsolatba lépsz bele, amely nem jó neked.
Ha könnyen lehet manipulálni a bűntudatoddal, akkor azt gondolod, hogy tartozol
másoknak valamivel. Ha valaki szeret, azért teszi, mert téged érdemes
szeretni. A barátságod ajándék. nincsenek
kötelezettségeid vele szemben csak azért, mert összebarátkoztatok. Te értékes
vagy. Ha tartozol azért, mert barátságot kötöttél, akkor valójában azt
állítod: "Nem vagyok értékes." Amikor hátrálni kezdesz, a
másik megpróbál bűntudatot kelteni benned. Azt mondja majd, hogy mennyire akar
téged, szüksége van rád, és te nehezen tudsz majd elszakadni tőle. Óvatosan
kell kezdened azt, ha bűntudat miatt maradsz meg egy kapcsolatban. A barátságod
ajándék, ápolni szükséges. Nézd meg, hogy mit adtál, és mit kaptál. Még mindig
úgy érzed, hogy lekötelezett vagy, vagy annak kell maradnod?
Azért is folytathatsz olyan viszonyokat, amelyek nem tesznek jót neked, mert
közben félsz az egyedülléttől, az elszigeteltségtől. Valószínűleg nem ez az
utolsó alkalom, hogy legyen barátod, vagy legyen egyetlen ember, aki szeretni
fog téged. Azért is kitarthatsz egy kapcsolat mellett, mert így felsőbbrendűnek
érzed magad. Ha a partnered nem ad annyit, amennyit te adsz neki, fontosabbnak
gondolhatod magad nála: hogy lekötelezted, és ragaszkodással tartozik neked.
Vagy az egész csak képzelődés. Bár szüntelenül panaszkodsz, mégis van benne
valami, ami örömöt okoz?
Gondolhatod komolyan, hogy szerelmes vagy valakibe. Ha meg kellene határoznom a
szerelmet, növekedésnek mondanám. Ha te és én szerető kapcsolatban vagyunk
egymással, akkor szüntelenül fejlesztjük egymást. Többen vagyunk ketten, mintha
nem lennénk egymásnak. Valószínűleg inkább hűséges vagy, mint szerelmes, még ha
szerelemnek is hívod ezt a kötődést. A legfontosabb kérdés az, hogy: "Jó
ez nekem?"
Ha úgy döntesz, hogy meg kell változtatnod egy barátságot,
mert inkább másnak kínálnád fel a hűségedet, a félelmeid miatt nehéz lehet
teljesen elszakadnod a másiktól. Miért korlátoznád magad? Miért ne szereznél
más barátságokat is? Miért ne fektetnéd azokba az energiáidat, és próbálnál meg
ott önmagad lenni? Amint az új kapcsolatok fejlődnek, úgy csökkennek a számodra
kevésbé jók. Nem kell mindent vagy semmit játszanod. Nem kell teljesen
kitörölnöd emlékeidből azt a személyt, akitől meg akarsz válni, csak egyszerűen
csökkentsd a rád gyakorolt befolyását.
Ez
talán tudat alatt utánzott viselkedés. Például az alkoholistának támad egy
ötlete: "Megállok, és iszom egy pohárral útban hazafelé." Ez
igazán egyszerű ötlet, és akármilyen gondolatot, amely ennek útjába állna,
ésszerűsít: "Megígértem, hogy időben hazaérek." "Egy
ital miatt még nem fogok elkésni", vagy: "Megígértem, hogy
abbahagyom az ivást", "egy pohár még nem ivás". Attól
kezdve, hogy az ötlet megszületett az alkoholbeteg fejében, kényszerítve van;
nincs több választási lehetősége. Az ötlet csak az első italig terjedt ki.
A forgatókönyv többi része világos. Az első ital után a kényszer átveszi az
irányítást, és az alkoholista elveszti a kontrollt. Egy ideig ésszerűsít, és
aztán annyira belemélyed ennek taglalásába, hogy egy idő után már nem is tudja,
mi járt először a fejében. Nincs időbeli kerete annak az ötletnek, amely ezt az
impulzív viselkedést kiváltja. Ebben az itt és mostban nem méri fel komolyan, hogy mi
történt a legutolsó alkalommal, vagy mik lesznek ennek a következményei. Mivel az
ötlet a pillanatra korlátozódott, semmibe veszi azt a tényt, hogy ha
elveszti a kontrollt, nem fogja tudni irányítani a viselkedését.
Az impulzivitás meglehetősen infantilis (gyermekies) tulajdonság. Normális
körülmények közt a gyerekek ösztönösek. De amikor te gyerek voltál, inkább
szülőként funkcionáltál, ezért a jelenlegi ösztönös viselkedésed azt pótolja,
amit a gyermekkorodban hiányoltál. Ha kihagysz egy stádiumot, nagyon gyakran
életed egymásik időpontjában pótolhatod be.
Gyermekként nem tudtad egyetlen viselkedési forma kimenetelét sem kiszámítani,
így most sem tudod, hogy hogyan kell. Otthon nem volt következetesség sem. Néha
rendben mentek a dolgok, máskor nem. Alapvetően ez nem is számított igazán.
Senki sem mondta neked, hogy: "Ezek a viselkedésed lehetséges
következményei. Beszéljük meg, milyen más lehetőségeid vannak."
A helyzetet tovább bonyolítja a sürgetettség szörnyű érzése.
Ha nem cselekszel azonnal, úgy gondolod, nem kapsz második lehetőséget. És
megszoktad, hogy folyton a szakadék szélén állsz, egyik krízis jön a másik után.
Ha minden simán megy, az még nyugtalanítóbb, mint a krízishelyzetben lenni.
Ezért nem meglepő, ha krízist idézel elő. Ez az impulzív viselkedés nem
szándékos, vagy előre kiszámított. Olyan viselkedés, amely felett nincs
hatalmad. Ez az a tulajdonságod, ami miatt a leginkább nyugtalan vagy, ez a
legfélelmetesebb, és ezen szeretnél leginkább változtatni.
Kényszerré válik, és nem vagyok már
képes arra, hogy lássam magam a jövőben, hogy vajon milyen lenne igazán, hogy
tényleg ezt akarnám-e tenni... A pillanatnyi érzés
általában az egyetlen, ami számít.
Ennek a viselkedésnek eredményeként legtöbbször a fény az alagút végén egy
közelgő vonat első lámpája. Nem voltál képes arra, hogy lásd tetteid kiváltó
okát vagy következményeit. Ennek eredménye, hogy sok kellemetlen helyzetet
teremtesz magadnak. Utólag nagyon aggaszt a
viselkedésed, de mielőtt meg tudnád változtatni, rengeteg időt és energiát kell
eltöltened azzal, hogy ki tudj mászni a bajból. A nehézség legnagyobb része
abból fakad, hogy az alkoholbetegek felnőtt gyermekei hajlamosak a pillanatnyi
örömöt keresni a késleltetett helyett. Bármi jut eszedbe, azt tegnap akarod
elérni. Nehéz másokkal (de leginkább önmagaddal) szemben türelmesnek
lenned.
Nem olyan nehéz megérteni: a dolgok halogatása olyan sok gonddal járhat, hiszen
gyermekként, ha nem kaptad meg rögtön azt, amit kértél, akkor már soha sem
kaptad meg. Tudtad, hogy a jövőre tett ígéreteket megszegik. Ez kifejezetten
következetes dolog volt az életedben. Ez volt számodra a realitás. Ha nem
fogtál neki azonnal, akkor egyszerűen nem történt meg. Ez nagyon bonyodalmassá
teszi számodra az előre tervezést. Ott duruzsol a fejedben, hogy "ez az
utolsó lehetőségem".
8.A) A boldogság nem a végállomás, hanem az utazás
maga
Vannak módszerek, amelyek révén elkezdheted legyőzni ösztönös viselkedésed. Fel
fogod ismerni az ösztönösséget, mert sok energiát rejt magában. Felismered,
mert úgy érzed majd, hogy hajt, ösztökél, és semmi másra nem tudsz gondolni.
Amikor úgy tapasztalod, hogy ez az erő működik benned, mondd magadnak: "Kit
befolyásol még a viselkedésem?" Nem tanácsolom, hogy azt mondd: "Ez
jó!" Vagy: "Nem kellene ezt tennem." Esetleg: "Ezt
kellene tennem." Hiszen abban a pillanatban csak egy módon látod a
dolgot, és igazából nem számít, hogy tetszik-e neked, vagy sem. Abban a
pillanatban csak egyetlen módon tudsz reagálni: ösztönösen.
Nézd meg a többi embert, akikre kihat a viselkedésed. "Még kire lesz
befolyással, amit most cselekszem? Hogyan fogja őket érinteni, amit
teszek?" Lehet, hogy amikor a cselekedet felülemelkedik a
megfontoláson, már nem érdekel, hogy miként fog az
téged később motiválni. Éntudatod elveszíted,
jóllehet, te azt gondolod, hogy teljes mértékben
kézben tartod önmagadat. A cselekvés elhalasztásához elég kell, hogy legyen, ha
felteszed magadnak ezt a két kérdést. Az időnyerés lehetőség arra, hogy
megvizsgáld a következményeket és a lehetséges alternatívákat.
Egy ösztönös döntés nem biztos, hogy mindig rossz. Egy munkahely
elhagyása jó dolog is lehet. De ezeket a döntéseket a lehetőségek
és következmények mérlegelése után kell meghozni. Tiszta fejjel, hogy biztosan
jól is érezd magad az új kapcsolati hálódban. Lehet, hogy ami jó neked, az nem
kellemes a körülötted lévő embereknek. Nem árt őket is figyelembe venni. Nyerj
időt, és fontold meg a működésed következményeit. Ha tudatosan, aktív módon
választasz, és hajlandó vagy elszámolni a viselkedéseddel, akkor jobban fogod
érezni magad a bőrödben, bármilyen döntést is hoztál. Élettapasztalatod azt
mutatta eddig, hogy ha nem történt meg valami rögtön, amit ígértek neked, akkor
az már sohasem történt meg. Most azonban nem ugyanabban a környezetben élsz, és
a szabályok változhatnak.
El kell kezdened egy szélesebb látókörből szemlélni az életed. Egyik mód erre a
fantáziálás. Hol szeretnél lenni öt év múlva? Ugyanazt akarod tenni,
amit most? Vagy más irányt akarsz szabni az életednek? Gondold ki a
szükséges lépéseket ahhoz, hogy célhoz érj. Amikor egyenként szemügyre veszed a
lépéseket, meglátod majd, hogy nem csak a végeredményben találhatsz örömöt. Ha
éppen egyetemen tanulsz, nem a diplomaosztás napján gyűjtöd be az összes jóleső
érzést. Útközben is sok kis öröm ér téged. Gondolj erre, és építsd be ezeket az
örömöket. Építsd be a lépések közé a jutalmazási rendszeredet is. Ha túl
gyorsan végzel el valamit, néha rossz kérdéseket teszel fel, rossz döntéseket
hozol. Az a döntés, hogy "nem így akarok élni" átváltozhat
arra, hogy "nem fogok így élni".
Nem állítom, hogy minden esetben szebb az az öröm,
amelyre vágysz, mint ami mellett az adott pillanatban döntöttél. Néha a
késleltetett öröm valóban szebb és élményben gazdagabb, de az is igaz, hogy
hiányzik belőle annak az izgalma, hogy akkor valósul meg a vágyad, amikor éppen
akarod. Eljuthatsz arra a felismerésre, hogyha csak az egyik oldalt látod, átvered
magad. Próbáld felismerni, hogy bolondot csinálsz
magadból (játékot játszol magaddal), ahányszor eldöntöd, hogy valamit
rögtön, abban a percben kell megtenned. Vedd ezt az elhatározást szabályos
átverésnek. Kérdezd meg magadtól, hogy mik lennének a döntésed folyományai.
Előfordulhat, hogy nagyobb távlatba helyezve korántsem olyan csábító és
kellemes egy aktuális fellángolás.
Ha feltártad a lehetséges következményeket, az újabb kérdés: "Érdemes-e?"
Ha igen a válasz, élvezd a pillanat örömét. De ha nemleges a döntésed: az adott
pillanatban rejlő örömről tudatosan lemondasz vagy
önként elhalasztod annak megélését, akkor szintén jól fogod magad érezni.
Elégedett leszel, mert volt választási lehetőséged. A lehetőség felismerése
szabadságot ad a cselekvésre, vagy nem cselekvésre, és ez a legnagyobb ajándék,
amit adhatunk magunknak. Megszabadít az ösztönös cselekvések kényszerítő
parancsától, és a saját kezedbe adja sorsod irányítását. Milyen csodálatos
helyzet ez!