Ez az írás

POPPER PÉTER A belső utak c. könyvének /1981. /

rövidített bevezetője.

A teljes könyv letölthető

http://www.info63.fw.hu/belsoutak.pdf

"Táncolni kell, Uram! A zene

majd csak megjön valahonnan... "

(Kazantszakisz: Zorbász, a görög)

A könyv régi keleti kultúrák hagyományait és a modern pszichológia eredményeit egyaránt

felhasználó gyakorlatok sorozata. Nem lelki betegeknek készült, hanem azoknak, akik

belső problémáik megoldását önmaguktól várják: bíznak önismeretük tartalékaiban és

fejleszthetőségében.

"Ősidők óta a módszerek látszólag különbözők voltak, de más-más kultúrák más-más

kifejezésmódján tulajdonképpen mindig ugyanaz hangzott el, s visszhangzik mindmáig:

az, amit olyan pontosan fogalmazott meg a delphoi jósda felirata:

Gnóthi szeauton -Ismerd meg önmagadat!

I. Miért és hogyan keletkezett ez a könyv

Van egy ősi mesterség: az ember önmegismerésének fejlesztése, a pszichikum

megbillent egyensúlyának helyreállítása, megzavart mőködéseinek rendezése

nevezhetjük gyógyításnak is. Régen letűnt kultúrák sem nélkülözhették, a miénk sem.

Mővelték e mesterséget sámánok és varázslók, vajákosok és egyiptomi hierophantesek,

álomfejtők, ördögőzők, papok, filozófusok, orvosok, próféták, jósok és remeték.

Indiában és Babilonban, a kirgiz sztyeppéken és afrikai dzsungelekben, dél-amerikai

templomvárosokban, sivatagokban, európai falvakban és metropolisokban mindig volt

egy csendes, árnyékos hely, sátor vagy szoba, szentély, kolostor vagy jóshely, ahol két

ember összeült, hogy megbeszéljék közös ügyeiket: az egyik segítséget kért, a másik

segíteni próbált.

A módszerek látszólag különbözik voltak, de tulajdonképpen más kultúra más kifejezésmódján,

más aspektusból, de mindig ugyanaz hangzott el, s visszhangzik mindmáig: az,

amit olyan pontosan fogalmazott meg a delphoi jósda jelmondata:

Gnóthi szeauton -Ismerd meg önmagadat!

A delphoicától jóslást kértek az emberek, a jövendőjükre, a sorsukra voltak

kíváncsiak.

A jós azt felelte:

Ismerd meg önmagadat, és tudni fogod a sorsodat.

Mert a sorsod te vagy. Nem külső erők uralkodnak rajtad,

az istenek benned vannak, és jellemed, személyiséged alakítja, formálja jövődet.

Változtass magadon, és változni fog a sorsod is.

Fogadd el magadat, és el tudod majd fogadni sorsodat is.

Ez a "gnóthi szeauton" igazi értelme.

A szubjektív emberi problémák ugyanazok maradtak.

Ki vagyok én? Hol a helyem a világban, az emberi kapcsolatok rendszerében?

Miért vagyok boldogtalan miért rossz a közérzetem?

Miért nem tudom kibontakoztatni képességeimet, miért keveredem újra

meg újra hasonló jellegű konfliktusokba?

Miért nem szeretnek úgy és annyira, ahogy

igényelném, miért nem tudok én szeretni, miért ér annyi kudarc és bántás?

Egyáltalán, mit érek én?

Miért nyomasztanak félelmek és bűntudatok?

Miért nem tudok úgy élni; mint a-"többi ember" –

akik látszólag olyan könnyedén haladnak előre az élet útjain?

De lehet hogy négyszemközt ugyanezt kérdezik valakitől, vagy titokban önmaguktól.

A kérdezés már eredmény. Mindenesetre messzebb vezet, mint önmagunk

tömjénezése és a környezet, az "objektív körülmények" vádolása.

Ez már út, amely elvezet valahova .

Ismerjük a lelki élet valóban kóros zavarait, amelyek feltétlenül pszichoterápiás,

pszichiátriai, sit gyógyszeres kezelésre szorulnak. De ne minősítsünk minden pszichés

problémát, nehézséget, kudarcot, megoldatlanságot kezelendő betegségnek.

Az önmagával vívódó, elégedetlen, helyzeteivel küszködő ember

lehet pszichésen egészséges, sőt!

–belső küzdelmei éppen az egészségéből, problémabelátásából, a

változás és a változtatás igényéből fakadnak.

Az emberi kultúra erőfeszítésből származik. A kultúra teremtő erőfeszítések közé

tartozik az ember belső vívódása önmagával, kínlódásai azon a fejlődési úton, amelyet

végigjár.

Technikai kultúránk által elkényelmesedünk önmagunk faragásában és

nevelésében, ellustulunk emberi kapcsolataink ápolásában, kikerüljük kényes és feszült

helyzeteink megoldását. Ez a lustaság nemcsak kompromisszumokra, szkepticizmusra,

cinizmusra való hajlandóságunkban jelenik meg, hanem általában a pszichés

erifeszítések elkerülésében. Tanulni nehéz -sokkal kedvesebb a szívünknek

, minden olyan lehetőség, amely azzal csábít, hogy erőfeszítés nélkül juthatunk tudáshoz.

Ámde juthatunk-e? Jobb egy-egy tabletta beszedésével erőfeszítés nélkül csökkenteni idegességünket

mint kemény munkával végigjárni egy önismereti utat, hogy a saját erőnkből ismerjük meg

feszültségeink okát és jussunk túl rajtuk. De vajon jobb-e? Sokkal egyszerőbb tanácsot

kérni valakitől, mint vállalni a döntés felelősségét. Azonban a mástól kapott tanács, ami

egy másik ember élményvilágából, értékrendjéből származik, vajon a saját énünktől nem

idegen-e? Vagy ezt az árat fizetjük meg inkább, csak hogy másra háríthassuk át belső

terheinket? Egyszerőbb panaszkodni, mint kiverejtékezni a megoldást. És vég nélkül

sokaknak és sokszor elismételve ugyanazt -panaszkodunk. Jobb arra az álláspontra

helyezkedni, hogy ugyan csináljanak már velem valamit a pszichés "nagyhatalmak",

mint lépésről lépésre taposni ki saját hiteles utunkat -legyen az bár olyan keskeny kis

ösvény -de valóban a miénk. Jobb?

Ez a könyv nem lelki betegek számára készült. Azoknak az egészséges

embereknek szól, akik "az emberélet útjának felén" -előbb vagy később -utat vesztettek

életük és önmaguk "nagy sötétlőerdejében"; a belső elégedetlenség, a változtatás, a

fejlődés sürgető igényével nézik önmagukat, és saját erejükből szeretnének

önismerethez és önfejlesztéshez jutni. Ez a könyv az önismeret és az önfejlesztés

lehetőségeiril és határairól szól.

Bármilyen furcsán hangzik: az önmegismerés és a változtatás lehetőségének belső

előfeltétele önmagunk szeretetteljes elfogadása. Az elutasítás, a tagadás nem lehet

kiindulópontja semmilyen konstruktív megismerésnek és fejjlőésnek -csak destrukciót,

rosszkedvet szül. Önmagunkon változtatni csak az elfogadáson belül lehetséges. Nem

ellentmondás ez?

Ha jól odafigyelünk a szavak valódi értelmére, világossá kell válnia, hogy az

"elfogadás" nem jelent sem belenyugvást abba amibe nem lehet belenyugodni, sem

kritikátlanságot. Az elfogadás higgadt és elemző tudomásulvételt jelent, a valóság

tiszteletét, legyen az bármilyen, talán éppen olyan, hogy változtatni akarunk rajta. Az

elfogadás tehát megismerést eredményez, és éppen ezért válhat a továbblépés

kiindulópontjává.

A valóság --akár saját belső valóságunk --- eltorzítása, hamis tükrözése,

eleve elutasítása mindannak, ami nem felel meg illúzióinknak, a nem odafigyelés, az

előítéletek, az axiomatizált "elvek" -mind alapvető akadályai a megismerésnek és az

ember belső forradalmának.

A mai ember egyre kevésbé kerülheti el ennek a rögös önmegismerési útnak a

végigjárását. "Ilyenek vagyunk, ilyen vagyok!" -ez az egyetlen szilárd talaj,

amelyril fejlidésünk érdekében elrugaszkodhatunk.

Saját magunknak kell kitapogatnunk belső lehetiségeinket, és kidolgoznunk egy olyan

"használati utasítást", ha kell, "korrekciós programot" önmagunkhoz, amely

összhangban van belsiő igényeinkkel és törvényeinkkel, s amellyel örömtelien tudunk

élni a világban. Egyre inkább közeledünk egy olyan állapot felé amelyet

József Attila annyira pontosan fogalmazott meg: "Az én vezérem bensőmből vezérel!"

Csak akkor meríthetünk bátorságot ahhoz, hogy őszintén szembenézzünk

önmagunkkal, ha el tudjuk fogadni magunkat, összes fájó, kedvezőtlen, nemegyszer

undorító tulajdonságunkkal együtt.

Ám ezen belül --és csak ezen az elfogadáson belül-- megkísérelhetjük, hogy

pánik és hisztéria nélkül -változtatni próbáljunk magunkon.

Önmagunk vállalása híján még a szembenézésig sem juthatunk el -inkább becsapjuk

magunkat. És az ember olyan könnyen hazudik önmagának, nem kell félnie a leleplezéstől.

A szelídségen belüli szigorúság nehéz mőfaját kellene művelnünk: Önmagunk

szelíd elfogadásán belül a szigorú törekvést, hogy változtassunk azon, amin érdemes

változtatni.

E könyv keletkezésének módszertani története pedig a következi. Miután sokan

eljutnak a belső változás igényéhez, anélkül hogy pszichoterápiás kezelésre szoruló

betegek lennének -kényszerően megtorpannak a "Hogyan?" kérdése eliőtt.

Hol és hogyan tanulhatók meg az önmegismerés és az önfejlesztés gyakorlatai?

Vannak-e ilyen gyakorlatok egyáltalán?

Aki alaposan utánanéz, tapasztalni fogja; hogy az évszázadok, sőt évezredek során

nagy iskolái alakultak ki az önnevelésnek. Ezek az iskolák mindig az önmegismerés

kifejlesztésére alapoztak, és innét indultak el a belső átalakulások megvalósítása felé.

De mi késztetheti a mai modern, természettudományosan gondolkodó embert ilyen erifeszítésekre?

Talán elsőnek említhetném azt a jó értelemben vett kíváncsiságot, a megismerés

örök szomjúságát; mely állandóan előre hajtja az embert, az emberiséget a tudomány, a

mővészet új meg új lehetőségeinek határainak bejárása felé. Ez a megismerési vágy

évezredek óta nemcsak a külvilágra, hanem az ember belsiővilágára is irányul.

Ki vagyok én?

Ám ugyanennyire fontos hajtóerő az ember lázadó elégedetlensége önmagával

szemben, fejlődési igénye, netán boldogtalansága. Vágya az önmagával és a világgal

való harmóniára

. Ha megrajzolnánk egy tökéletesen kiegyensúlyozott ember ideális

képét, mit mondhatnánk róla? Talán csak ennyit:

Képes arra, hogy tehetségének, képességeinek megfelelően teljesítsen, produkáljon

tanulásban, munkájában, hivatásában.

Képes arra, hogy jól érezze magát a világban; képes életörömre; képes élvezni az

élet által nyújtott lehetőségeket: az evést, a munkát, a pihenést, a szerelmet, a kultúrát.

Képes arra, hogy produkciói, jó közérzete megteremtése során ne zavarja, ne tegye

tönkre más emberek életét; mindez ne mások rovására történjen; tehát képes szociális

beilleszkedésre.

Sok ez vagy kevés? Mindenesetre kevesen mondhatják el magukról, hogy így élnek.

De valószínőleg így szeretnénk élni. S ez elindíthat minket különböző útkereső

kalandokra a világban és saját magunkban. Talán az utóbbi a veszélyesebb dzsungel.

Különösen az ifjúság az -a népmesék legkisebb királyfia -, aki elindul, hogy megküzdjön a hétfejő

sárkánnyal, átvergidjön az üveghegyen és végül megtalálja boldogságát.

Jogos gyanakvással kérdezhetné valaki e könyv átlapozása után: Gyakorlatokról van szó,

amelyek fejlesztik az ember belsőerőit: Ám ahhoz, hogy e gyakorlatokat

következetesen megcsináljuk, már jelentős énerő, önfegyelem szükséges. Az eredmény

egyben feltétel is?

Nekem úgy tőnik, hogy az alapvető probléma ma nem annyira az erőtlenségben,

hanem a lelki-szellerni erők szétszórtságában van. Az ember pszichikus fejlődése során

jelentős intellektuális és emocionális erőket fejlesztett ki. Azonban sokszor nehezen

találjuk meg ezeknek az erőknek a kreatív felhasználási lehetőségeit. Magas szintű

aktivitásunk nemegyszer erőfecsérlő időtöltésekbe omlik szét. S megint a fiatalokra kell

hivatkoznom, akiknek óriási energiatartalékai éppen azért jelentenek nagy belső

feszítő erőt, mert keresik a hatékony tevékenység, elkoptatott szóval: az önmegvalósítás

szubjektíve legvonzóbb lehetőségeit.

Ezért lehetünk tanúi annak, hogy az önmegismerés és önnevelés iránt egyre

fokozódó szellemi éhség nyilvánul meg, elsősorban a fiatalabb korosztályok részéről.

Az utóbbi évtizedekben különösen megerősödött az a folyamat, amelynek bölcsőjénél

annak idején Schoppenhauer állt, aki a hivatalos német állami filozófiával való radikális

polémiája során kaput nyitott távol-keleti vallásfilozófiai iskolák gondolatainak

befogadására. Ma -nyugat közvetítéssel és az ennek megfelelő torzításokkal

világszerte tapasztalható mind a jóga, a zen-buddhizmus, a transzcendentális meditáció

stb. divattá válása, mind pedig több vonatkozásban a keresztény-katolikus gondolatvilág

egyes elemeinek reneszánsza. Másrészt viszont egyre nagyobb tért hódít a korszerű

természet-és társadalomtudományos gondolkozásmód. E téren tehát éles polarizálódási

folyamatnak lehetünk tanúi. A polarizálódás azonban nemcsak az emberek között,

hanem sokszor az egyes emberen belül is végbemegy. Tudományos világképét igyekszik

szintézisbe hozni transzcendentális érdeklődésével és érintettségével, s ez a mi

kultúránk hagyományai között amelyek az egyértelmőségre törekvést, a definitív

gondolkodást sugallják –belső konfliktusokhoz vezethet.

Mélyebben vizsgálva e kérdést arra is fény derül, hogy az embereket nem annyira a

vallásos érzés vagy a misztikus érdeklidés vonzza a különböző szellemi áramlatok

körébe, hanem éppen az a sajátosságuk hogy az önmagukon való munkálkodás

módszereiről és lehetiségeiről mondanak számukra valamit. E mondanivalók azonban

torzulatokká válnak, sőt növelhetik a pszichés rendezetlenséget, vagy legjobb esetben

külsődleges manírokká sivárulnak,

A különböző ősi szellemi irányzatokban lévő értékek átmentéséhez

azonban először hozzájuk kell férkőznünk. Le kell hántani róluk az egykor aktuális

ideológiai-filozófiai rárakódásokat -amelyeknek többek között a stílus is az egyik

megnyilvánulási formája -, és akkor eljuthatunk egy ősidők óta művelt és kifejlesztett

sajátos pszichológiához, amely elsősorban az önismeret és önnevelés módszertanára

koncentrál.

Ez a könyv számos forrásból állt össze. Igyekeztem összefoglalni, és érthetően

megfogalmazva "gyakorlatok" formájába önteni a modern pszichológia számos

eredményét, amelyhez a kognitív, az affektív folyamatok, a személyiségfejlődés és a

szociális kontaktusok tanulmányozása-kutatása során eljutott, beleértve a klinikai

pszichológia, illetve a különböző módszertanú pszichoterápiák gyakorlati tapasztalatait

A különböző kultúrák, általam ismert szellemi irányzatok és iskolák az önnevelés terén

kialakítottak, legyen szó buddhizmusról jógáról, keresztény ezoterikáról, antropozófiáról

vagy egzisztencializmusról. Óvatosan, de szabadon bántam ezzel az "anyaggal",

bátran lehántva róluk különbözi "burkaikat", s azt, ami ezután megmaradt,

a tudományos pszichológia racionális mérlegére tettem.

Ilyen módon kristályosodott ki egy önismereti és önfejlesztési gyakorlat-sor,

amelynek egy részét közreadom. Igyekeztem a gyakorlatokat módszeresen végigjárható

struktúrába felépíteni vagy összerendezni, az alapoktól és az egyszerű, egy-egy

részfunkcióra vonatkozó "tréning-programtól" haladva a komplexitás, a karakter-és

személyiségformálás felé.

Soha nem szabad megfeledkezni arról, hogy ez a könyv gyakorlatok győjteménye.

E gyakorlatok közül -saját problémabelátásának megfelelően -választani kell annak,

aki az általános tájékozódáson túl használni is akarja őket. A gyakorlatokat -a

megfelelő helyen közölt szabályok szerint -lehet váltogatni, s lehet belőlük hosszabb

távú programot kialakítani. De nem lehet belebonyolódni valamennyi gyakorlat

szimultán végzésébe vagy kapkodó váltogatásába. Az eredményesség feltétele az

időtartam és a módszeresség.

Hangsúlyozom:

A belsőőutak könyve nem használható kóros pszichés folyamatok

gyógyítására.

Nem helyettesíthet semmiféle pszichoterápiát, kezelést, gyógyszerelést, ha

arra valaki valóban rászorul. De segítséget nyújthat az önmagán változtatni akaró

embernek ahhoz, hogy a valóságban is közelebb kerüljön én-ideáljához; hogy jobban

tűrje az élet mindennapos terheit; hogy jobban megértse önmagát, és ezen keresztül

másokat is.

A teljes könyv letölthető.

http://www.info63.fw.hu/belsoutak.pdf