Eric Berne

amerikai pszichiáter, a tranzakció-analízis pszichológiai irányzatának egyik megteremtője, összeállításunk alapjául szolgáló könyvét, az Emberi játszmákat 1962-ben írta (Eric Berne: Emberi játszmák, Háttér Kiadó, Bp, 1999), egyértelmûen a szakmának szánva. Ennek ellenére minden idõk egyik legnépszerûbb pszichológiai tárgyú könyve lett, valószínûleg annak köszönhetõen, hogy a laikusok számára is érthetõ módon nyújt olyan leírásokat, amelyekben sokan önmagukra ismerhetnek.

Mi jár a fejünkben, amikor meghívunk valakit egy italra, vagy akkor, ha egy hétköznapi kérdésre hirtelen felfortyanunk? Tudattalanul ugyan, de sokan pótoljuk az õszinteséget játszmákkal, amikbõl gyakran nincs kiszállás...

Ha valaki leplezetlenül bátorításért fordul egy másik személyhez, és megkapja, akkor az egyszerû pszichológiai mûvelet. Ha viszont miután megkapta a segítséget, a segítõ személy ellen fordítja azt, ez már játszma. A játszma tulajdonképpen olyan csapdás lépések sorozata, amely egy elõre látható cél felé halad. Minden játszma alapvetõen tisztességtelen, kimenetele pedig gyakran drámai.

A tranzakció-analízis elméletének központi színtere a társas érintkezés, ahol -- Eric Berne szerint -- kisgyermek korunk óta "simogatásokért" küzdünk. Állandóan annak az intimitásnak a visszanyerésére vágyunk, amit az egyéni fejlõdés során az anyától való elszakadással elvesztettünk. Természetesen életünk folyamán kompromisszumokra kényszerülünk, megtanuljuk, hogyan érjük be rejtettebb, jelképes gondozási formákkal, sokszor már az elismerés apró jele is elég számunkra.

A simogatás alatt minden olyan aktus értendõ, amelyben egy másik személy jelenétét valamilyen formában nyugtázzuk. Így tehát a simogatás a társas cselekvés alapvetõ egysége, a simogatások cseréje pedig a tranzakció, ami a társas érintkezések alapja.

Biológiai, pszichológiai és társadalmi szempontból is ingeréhségünk párhuzamba állítható a táplálékéhséggel, az érzelmi nélkülözés végzetes kimenetelû lehet -- és nemcsak az ember számára. Akármilyen is egy társas érintkezés, biológiai szempontból mindenképp elõnyösebb, mint az érintkezés hiánya:

patkánykísérletek igazolták, hogy a gyengéd gondozás és a fájdalmas áramütés egyforma hatékonysággal szolgálhatta az állatok egészségének megõrzését.

A játszmaelmélet alapját az a tézis képezi, hogy mindannyiunknak három tudaténje van. Hasonlóan a freudi szuperegóhoz, idhez és egóhoz, létezik egy szülõi, egy felnõtt és egy gyermeki énállapot. Mindegyik rendkívüli szereppel bír a személyiség szempontjából: a Gyermekben található az intuíció, az alkotókészség, a spontaneitás központja, a Felnõtt az adatfeldolgozó, a tapasztalatszerzõ, csak ennek segítségével birkózhatunk meg a külvilággal, ugyanakkor õ közvetít a gyerek és a szülõ én között. A Szülõ feladata, hogy valóban lehetõvé tegye a gyereknevelést, másrészt bizonyos reakciókat automatikussá tesz, és ezzel idõt és energiát takarít meg a Felnõtt számára.

A tranzakciós elemzés annak megállapításával foglalkozik, hogy ha két személy beszélgetni kezd, akkor valójában melyik énjük között valósul meg a kommunikáció. Addig ugyanis nincs gond, amíg a tranzakciócsere kiegészítõ jellegû (Szülõ-Szülõ, Felnõtt-Felnõtt, Gyermek-Gyermek, Szülõ-Gyermek, Gyemek-Szülõ), mert ebben az esetben a beszélgetés zavartalanul folyik, és a végtelenségig is eltarthat.
A legegyszerûbb eset, ha két felnõtt én beszélget egymással, ekkor egy párbeszéd pl. így alakulhat: Férj: -- Hol van az órám? Feleség: -- Az íróasztalodon. Akkor sincs gond, ha a Szülõ és a Gyermek beszélget egymással, mert ez esetben is a válaszreakciók megfelelnek a várakozásnak.

A kommunikáció azonban rögtön megszakad, ha keresztezett tranzakcióra kerül sor. Ennek a lényegében indulatátviteli reakciónak az az ismerve, hogy bár a beszélgetés a Felnõtt éntõl indul a másik Felnõtt felé, a megszólított felfortyan. Az elõbbi példánál maradva, a férj kérdésére a feleség azt válaszolhatja, hogy: -- Már megint én vagyok a felelõs, ha nem találsz meg valamit! Itt a feleség gyermek-énje szólalt meg, és a jó megfigyelõ számára azonnal egyértelmûvé válik, hogy már rég nem az óráról van szó. Egy másik lehetséges koreográfia, hogy a feleségben a Szülõ szólal meg, ez esetben a válasz így hangzana: -- Miért nem tudsz ügyelni a saját holmijaidra?

A felszínes kapcsolatokban mindannyian egyszerû kiegészítõ tranzakciókra szorítkozunk. Természetesen a tranzakciók nem mindig ennyire egyértelmûek, összetettebb és rejtett formáik is mûködésbe lépnek, amelyek egyszerre több én-állapotot mozgósítanak, és tulajdonképpen ezek jelentik a játszmák alapját. Jó példa rejtett tranzakcióra az flörtjátszma, amiben az egyik fél felhívja a másikat egy pohár italra. Látszólag olyan, mintha Felnõtt-Felnõtt beszélgetés lenne italról, miközben pszichológiai szinten Gyermek-beszélgetés folyik szexjátékról.



.

Eric Berne szerint az ember örök problémája, hogy hogyan strukturálja az ébrenlét óráit annak érdekében, hogy megszabaduljon az unalomtól.

Rituálék és idõtöltések

A rituálék és idõtöltések a társas érintkezés leghétköznapibb és legáltalánosabb formái. Az amerikai hello-hello, hogy vagy? és te? üdvözlési rituálé pl. természetesen nem információcserérõl szól, hanem arról, hogy "simogatáscsere" zajlik le a felek között, akik általában pontosan felmérik, hogy mennyivel tartoznak egymásnak. Az ettõl való pozitív vagy negatív irányba való eltérés rögtön zavart kelthet a másik félben. Próbáljuk csak ki, milyen reakciót váltunk ki, ha alkalmi ismerõsünknek valóban elmondjuk, hogy is vagyunk.

Az idõtöltés már jóval bonyolultabb, és jellemzõen társas összejöveteleken ûzik. Ez az ismerõsök kiválasztásához szolgál alapul, és barátsághoz is vezethet. Azon kívül, hogy strukturálja az idõt, és kölcsönös simogatásban részesíti a feleket, közben tudattalan és intuitív módon a résztvevõk kiválasztják azokat a személyeket, akikkel bonyolultabb viszonyba, azaz játszmákba is bele tudnának bonyolódni.

Az idõtöltésekrõl feltehetõen mindenki bõséges tapasztalatokkal rendelkezik, így talán elégséges néhánynak az elnevezését megemlíteni. Gyakori esetek: Szülõi munkaközösség (központi téma a gyermek, egyik alfaja lehet a Bezzeg az én idõmben), az Autómárkák vagy Ki gyõzött? egyaránt tipikusan férfibeszélgetés, a Konyhamûvészet vagy Divatbemutató pedig a nõi beszélgetések közzé sorolható, Mennyibe kerül?, Ismeri-e? (ezt vagy azt), Járt-e már? (valami nosztalgiával átszõtt helyen), Mi lett? (a jó öreg Pistából), Kötelességmulasztó férj (a háziasszonyok egyik kedvence), Nézd, milyen ügyes vagyok! vagy a Hát nem borzasztó!


Játszmák

A játszmák jórészt univerzális jellegûek, de a kultúrák függvényében variálódnak -- ugyanakkor egy-egy családon belül rendszerint generációról generációra öröklõdhetnek. A szülõk minden esetben nemcsak a rituálékra és az idõtöltésekre tanítják meg gyermekeiket, hanem arra is, hogy milyen játszmákat játsszanak, és hogyan. Ez pedig, tudattalan életterv formájában meghatározza azok késõbbi sorsát: házasságát, pályafutását, sõt halálát is.

A játszmák eredete mindig a korai gyermekkorba nyúlik vissza, és mélyen gyökerezik az érinttettek személyiségében. A játszmától való megszabadulás titka sokszor éppen abban rejlik, hogy a bevont másik fél megtagadja a játszma folytatását. Ez azonban azért rendkívül nehéz, mert a játékosok rendszerint mindketten implikáltak, és éppen azért választották egymást, mert kiegészítõ játszmákat ûznek együtt -- a kölcsönös nyereség reményében. Ha az egyik fél kiszáll, az a másik számára súlyos következményekkel járhat.

További gyakori, és széles körben ûzött játszmák: Adós, Rúgj belém!, Most rajtacsíptelek, te gazember!, Ennek is te vagy az oka! (életjátszmák), Sarokba szorítás, Ûzött vad, Ha te nem lennél, Láthatod, én mindent megpróbáltam, Drágám (házassági játszmák), Hát nem borzasztó!, Szépséghiba, És miért nem… - Hát igen, de… (társasági játszmák), Verekedjetek meg ti ketten!, Perverzió, Megerõszakolósdi, Harisnyajátszma, Perpatvar (szexuális játszmák)